Kezdőlap KÉK HÍREK

Visszaadták az ellopott kamerákat!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tatai nyomozók a lefoglalt műszaki cikkeket visszaadták a települések vezetőinek.

Egy budapesti lakos 2019. szeptember 4-én 2 óra 40 perc körül Bajon, egy oszlopról ellopott két darab rendszámfelismerő kamerát. A férfi a vezetékeket elvágta, majd a berendezéseket hazavitte. Ezen kívül azt is elmondta, hogy a balatonboglári Gömbkilátót megvilágító LED-es reflektorok közül négyet elvitt és további két kamera lopását is beismerte. Az egyiket Süttőről a másikat Tardosról lopta el. A Tatai Rendőrkapitányság nyomozói, a rendelkezésre álló információk alapján 2020. január 13-án újra kihallgatták a gyanúsítottat. A gyanú szerint a tettes 2019. év elején Dunaszentmiklósról ellopott egy rendszámfelismerő és egy térfigyelő kamerát, valamint 2019. november hónapban pedig Vértessomló közelében egy térfigyelő kamerát. A férfi mindkét esetben a vezetékeket elvágta és az eszközöket letépte. Ezen kívül még 2019. november 4-én éjszaka további két kamerát is ellopott a tettes Bajról. A nyomozók, a kutatások során megtalált kamerákat lefoglalták és a települések vezetőinek a napokban visszaadták.

Forrás: police.hu