Milyen az lesz az új alkotmány? Ezzel a kérdéssel indított egy országjáró előadássorozatot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A kerekasztal jellegű beszélgetésen az 5 parlamenti párt: a FIDESZ, a KDNP, az LMP, az MSZP és aJobbik egy-egy képviselője is elmondta véleményét a születő alkotmányról. Dr. Szente Zoltán a Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Kar alkotmányjogásza irányította a beszélgetést. Bevezetőjében elmondta: március közepén indul az érdemi vita az új alkotmányról. A 2/3-os többség miatt az új magyar alkotmány lehet az egyetlen olyan alaptörvény Európában, amelyet kormánypárti képviselők fogadtak el.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Változékony, koranyárias – ezvjellemzi a pünkösdi hétvége időjárását
Folytatódik a változékony, koranyári idő. Kezdetben a középső, majd a keleti országrészben lehetnek futó záporok, a Dél-Alföldön zivatarok. A szél megélénkül, időnként megerősödik. Napközben 22, 29;...