A nemzetközi eseményt március 21-én, délután 3 órától tartják a Futura Interaktív Természettuddományi Élményközpontban, ahol a tervek szerint részt vesz dr. Iváncsics János, alpolgármeste és Leitner László, az AQUA Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A legkisebbeknek vizes játszóházba készülnek, a nagyobbak pedig izgalmas előadásokat hallgathatnak vizes témákról. „A víz, ahogyan én látom” vizuális pályázatra érkezett alkotások mellett, az idén 20 éves jubileumát ünneplő AQUA Szolgáltató Kft. történetét és mindennapjait bemutató fotókiállítás is várják a látogatókat. A nap végén pedig a ByTheWay együttes szórakoztatja a közönséget. Újdonság az idei évben a Hansági Múzeummal és a Duna Régió Víziturisztikai Szövetséggel együttműködésben szervezett interaktív vetélkedő, melynek játékos feladatai a víz kultúrtörténetét dolgozzák fel a múzeumi gyűjteményekre támaszkodva.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az Országos Diák Tudáspróba
Elindult az Okostányér elnevezésű Országos Diák Tudáspróba, amelyen az egészséges táplálkozásról és az aktív életmódról való tudásukról adhatnak számot a 6. és 7. osztályos...







