Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vízhiány elleni készültséget rendeltek el a Rábán

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Rába vízgyűjtő területén lehullott kisebb mennyiségű csapadék ellenére a folyó vízhozama folyamatos lassú csökkenést mutat, és az elkövetkező tíz napban továbbra sem várható jelentős vízhozam emelkedés, közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.  

Mint írják, a jelenleg elérhető középtávú meteorológiai és vízjárási információnk alapján a természetes vízjárásból adódóan kisebb vízhozam emelkedések előfordulhatnak, azonban tartósan és jellemzően nem fogja a jelenlegi értékeket meghaladni a folyón a térségünkbe érkező vízhozam.

A Rábán érkező vízhozam szétosztása során figyelembe kell venni a Rába folyó élővíz igényét, mely meghatározza a Kis-Rábába kormányozható vízmennyiségét. A Kis-Rábába betáplálható lecsökkent vízhozam elegendő a természetvédelmi, horgászati- halastavi vízigények kielégítésére, azonban a gazdasági célú vízhasználatokéra nem.

Mivel a Kis-Rába Mihályinál és Kapuvárnál lévő törpe vízierőművek üzemeltetési engedélyében szereplő vízhozamot a társaság nem tudja biztosítani, ezért vízhasználatuk korlátozása mellett döntött.

Ennek értelmében az igazgatóság „III. fokú vízhiány elleni készültséget és vízkorlátozást rendelt el 2022. augusztus 9-én 12 órától a Rábai és Fertő Hanság vízhiány kezelő körzetekben.”

Egy térképet is közzétettek a Kis-Rába vízpótló rendszer vízszétosztási sémájáról, feltüntetve rajta a korlátozás alá eső vízhasználatokat.

Kiemelt kép forrása: vizugy.hu