Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vonalvillamosítást indít a GYSEV

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Az uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a Csorna-Porpác szakaszon decemberre, Hegyeshalom és Csorna között a jövő év nyarára végeznek a munkálatokkal. Kövesdi Szilárd, a vasúttársaság vezérigazgatója az eseményen azt emelte ki: a beruházás révén jelentősen bővülhet a térség észak-déli irányú vasúti teherforgalma is.
    Ezzel a projekt a GYSEV által kitűzött stratégiai célok megvalósításának egyik mérföldköve, mondta, megemlítve: két évtizede tárgyalt kérdés a vonal villamosításának szükségessége. 
    A csornai vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón a GYSEV vezérigazgatója arról is beszélt, a villamosítás mellett számos állomáson hajtanak végre fejlesztéseket, valamint rugalmasabb, pontosabb, biztonságosabb működést lehetővé tevő központi forgalomirányítást vezetnek be ezen a vonalon.
    „Csorna nagyon sokat köszönhet a vasútnak”, mondta az eseményen Turi György (Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület), a város polgármestere, arra emlékeztetve, hogy a város virágkorának kezdete volt, amikor a 19. század végén öt irányba is megindult a vonatközlekedés. A GYSEV közleményében az áll: a Csorna-Porpác szakaszon a munkálatok – várhatóan decemberi – befejezése után két hónappal indulhat meg a villamosított forgalom. A munkálatok során éjszaka folyamatos vágányzár lesz érvényben, de szeptember 28. és október 18. teljesen leáll a forgalom ezen a szakaszon.

(MTI)