A zarándokvonat Budapest-Keleti pályaudvarról indult hétfőn (május 13.) reggel, és a végállomása Bécs – Strasshof rendező pályaudvar volt. Az út során a zarándokok Győrben is megálltak, ahol Borsi Róbert önkormányzati képviselő, a Közigazgatási és Közrendvédelmi Bizottság elnöke kötötte fel a zarándok-zászlóra Győr szalagját, amivel jelképesen városunk is csatlakozott a zarándoklathoz. Borsi Róbert a szalag felkötése alkalmával úgy fogalmazott, az emlékezés azért is fontos, hogy a következő generációk is tisztában legyenek a múlt szomorú eseményeivel, hogy azok még egyszer ne történhessenek meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szegedi kutatók új módszere mutatja meg, hogyan károsítanak a baktériumok
Mesterséges intelligenciával vizsgálják szegedi kutatók, hogyan jutnak be a baktériumok az emberi sejtekbe, és milyen károsodást okoznak. Az új módszer a veszélyes baktériumtörzsek felismerését...







