Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

150 millió szúnyogirtásra

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Turizmus Zrt. megkezdte a rendelkezésre álló forrás regionális elosztását és a partnerek kijelölését. A legtöbbet, 50 millió forintot a Balatonnál költhetnek szúnyogirtásra, emellett a Budapest-Közép-Dunavidéken 20 millió forintot, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön 10-10 milliót, a Tisza-tónál 15 milliót, az Észak-Alföldön 13 milliót, Nyugat-Dunántúlon 15 milliót, a Közép-Dunántúlon 10 milliót, Dél-Dunántúlon pedig 7 millió forintot fordítanak majd erre a célra. Az 50-50 százalékos társfinanszírozásban megvalósuló, utólagos kifizetéssel járó támogatási szerződéseket a Magyar Turizmus Zrt. a helyi önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal és szövetségekkel köti meg.   

(MTI)