Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

Vesztett a Tatai AC

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ősszel Komlón a hazaiak nyertek 23-20-ra, a TAC szeretett volna visszavágni a szoros vereségért. A találkozó a bajnokság ötödik helyéről döntött, a tataiaknak legalább négy góllal kellett volna nyerniük. A TAC kezdett jobban, látszott, hogy a fekete-fehérek mindenképpen meg szeretnék szerezni az ötödik helyet a végelszámolásban. 4-5 gólos előnyt szereztek, amiből a félidőig egyet sikerült megtartani. A második játékrészben néhány perc elteltével átvette a vezetést a Komló, de a találkozó nyílt maradt, bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet. Ez végül a vendégeknek sikerült, a vége 28-23 lett a Baranya megyeieknek.