Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Elkezdődik az útfelújítás Bánhidán

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A beruházás költsége 25,3 millió forint, az útrekonstrukció várhatóan négy hétig tart. Ennek során szintbe hozzák a vízelnyelő aknákat, valamint kicserélik a fedlapokat is. Az új aszfaltburkolat 1212 négyzetméteren készül el. Az erre közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk, valamint a felújítás bizonyos szakaszában a Posta Hivatal közelében lévő buszmegállót a Kossuth utca 33. szám elé helyezik át. A munkák ideje alatt a forgalomtechnikai változásokról a helyi tömegkommunikációs eszközökön tájékoztatják a lakosságot. A nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatása után, a megkötött keretszerződés alapján, az FTK Építő Kft. a beruházás kivitelezője.