A beruházás 2007-ben kezdõdött, akkor a közutak tisztítása és az ezzel kapcsolatos korszerû gépek beszerzése volt a feladat. A tavalyi évben teljessé tették a zöldterület gondozói hálózatot, így minden területnek saját gazdája lett, aki felel a rá bízott környék gondozottságáért, tisztaságáért. Kovács Barnabás elmondta: idén 17 új, német gyártmányú gép teljesít szolgálatot a közparkokban. Ezzel együtt létrejött egy felelõsségi kör is: egy-egy adott zöld terület tisztaságáért, szépségért egy-egy adott csapat felel. A várost 6 körzetre osztották fel. Így a Belvárosban és Révfaluban, Adyvárosban és Jancsifaluban, Nádorvárosban és Gyárvárosban, Szabadhegyen, a József Attila Lakótelepen és Marcalváros I-en, Marcalváros II-n, Szigetben és Újvárosban, valamint Kismegyeren, Pinnyéden, Bácsán, Sáráson, Likócson, Gyõrszentivánon, Ménfõcsanakon és Gyirmóton találkozhatunk a Komszol munkatársaival. Az ügyvezetõ igazgató hozzátette: így meg tud jelenni a felelõsség is, hiszen a dolgozók az elvégzett munka minõsége és mennyisége után, a teljesítést követõen azonnal megkapják járandóságukat. Nagy Csabától, a cég szóvivõjétõl megtudtuk: a gépek Németországból érkeztek, beszerzési költségük 120 millió forint volt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Milliókat is bukhat, ha erről megfeledkezik
Több tízezer autóst és nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar számára is fontos határidő közleg. Piaci becslések szerint több mint 65 ezer autótulajdonos mondta fel az év végén...






