Napi cikkek: Okt 9, 2012
Mélybe zuhantak a lakásárak
Újra a tavaly év végi, történelmi mélypontra zuhant a Duna House országos panelárindexe. amíg Dél-Dunántúlon az átlagos panellakás egy négyzetméterre jutó átlagára 100 ezer forint, addig a nyugati országrészben már 138 ezer forint. A közép-magyarországi régióban átlagosan 159 ezer forinton cseréltek gazdát a panellakások, az észak-budai kerületekben viszont az átlagárak elérték a 237 ezer forintot négyzetméterenként.
Csekkbefizető-automatákat telepítenek a postákra
Csekkbefizető-automatákat telepít a posta jövőre - írja a Magyar Nemzet. Éliás János, a Magyar Posta területért felelős igazgatója elmondta, hogy érzékelhetően csökkent a postán a "sárga csekkes" befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számítanak fel ezekre a befizetésekre. A visszaesés 2008 óta érezhető, és évi 4-5 százalékra tehető. A szakember ezért is üdvözli a múlt héten beterjesztett törvényjavaslatot, amely tiltaná a távközlési cégeknek a pluszdíj kivetését. Szerinte a cégek ennek a díjnak a felszámításával több száz millió forintos többletbevételre tesznek szert.
Győrben várja a látogatókat Magyarország legnagyobb egyházi gyűjteménye
Megnyílt Magyarország legnagyobb területű egyházi gyűjteménye. Új és megújult látnivalókkal várja a látogatókat a Zichy Ferenc Látogatóközpont. A kiállítások Győr történelmi központjában, a Káptalandombon kapnak helyet. A bemutatott épületek és műtárgyak a Győri Egyházmegye ezer éves szakrális-kulturális örökségeként maradtak ránk. Győr az egyetlen város Magyarországon, ahol a három legjelentősebb szakrális tárgyunk, a Szent Korona,a Szent Jobb és a Szent László herma egyaránt megfordult. A kiállítás emléket állít ennek a történelmi ténynek, különös hangsúlyt helyezve Szent László győri kultuszára. Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 10.00 - 16.00 A kiállítások megtekinthetőek egyénileg és tárlatvezetéssel is. Garantált vezetések naponta négyszer: 10.15, 11.45, 13.15 és 14.45 időpontokban
A Széchenyi István Egyetem is hozzájárul a 3-mas metró megújításához
A győri Széchenyi István Egyetem vizsgálatai is hozzájárulhatnak a 3-mas metró korszerűsítéséhez. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV ugyanis intézkedési tervet készített a metró meghibásodásaival összefüggésben az elektromos berendezések felülvizsgálatával megbízott TÜV Rheinland Csoport ajánlásai nyomán. Az Index birtokába került vizsgálati eredmény szerint több olyan alkatrész is van a még forgalomban lévő szovjet metrókocsikon, amik akár halálos balesetet is okozhatnak. A terv megvalósításáról szeptemberben döntött a BKV igazgatósága, a végrehajtás folyamatban van az öreg szerelvények biztonságos üzemeltetése érdekében. A járművek és a karbantartás műszaki auditálását a Budapesti Műszaki Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem végezte. Az intézmények új minősítési rendszert és szigorúbb ellenőrzési, üzemeltetési protokollokat dolgoztak ki a harminc év feletti szerelvényekre.
Motoros balesetek megyénkben
Több motoros baleset is történt az elmúlt napokban megyénkben. Október 5.-én egy Sopronban, a Győri és Balfi út kereszteződésében lévő körforgalomba hajtott be autójával egy nő úgy, hogy nem adott elsőbbséget a neki balról, szabályosan haladó motorkerékpárosnak. A sofőr fékezése ellenére ütközött a Yamahának, a motor a jobb oldalára dőlt, majd vezetőjével együtt csúszva, a körforgalomban megállt. A motoros könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Másnap hajnalban, Mosonmagyaróvár belterületén pedig egy Honda motorkerékpárt vezető 45 éves ittas férfi a menetiránya szerinti jobb oldali padkának hajtott. Az ütközéstől a motor felborult, a járművezető és utasa az úttestre esett. A balesetben a járművön utasként helyet foglaló 45 éves nő nyolc napon túli, súlyos sérüléseket szenvedett.
NEKED AJÁNLJUK
Télűzést tartanak Kaposváron
Kolomposokkal, terményemberekkel, gólyalábasokkal és mások mellett óriásbábos maskarádékkal tartanak télűzést február 6. és 7. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely farsangi fesztiválján. A belvárosi forgatag február...





