Éves cikkek: 2012
Megkezdődött az M15 bővítésének előkészítése
Megkezdődött az M15-ös autóút bővítésének előkészítése. A főutat az M1-es csomóponttól az országhatárig tart 14,6 km-es hosszon 2x2 sávosra bővítik. A tervezési feladatot a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes cég készíti el, amelynek összege nettó: 8.430.000-, Ft. A tervek várhatóan 2012 decemberéig készülnek el. A fejlesztés előkészítése az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretein belül valósul meg.
Bővíti női munkaerő állományát az Audi
Kedden (május 15.) 32 fővel megkezdődött az átképzés a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, az Audi Akademie Hungaria, a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium valamint az Audi Hungaria közös projektje keretében. A vállalat célul tűzte ki, hogy az új járműgyár termelésében dolgozó női munkaerő arányát két százalékról legalább tízre emeli. Ezáltal 2012 végéig mintegy 130 női munkavállalót képeznek át fémipari és jármű specifikus szakmákra. A programról Németh Kinga, az Audi személyzet és szervezetfejlesztési vezetője nyilatkozott rádiónknak:
Tízmilliárdos közlekedésbiztonsági fejlesztések indulnak
Az Új Széchenyi Terv támogatásával mintegy 38 milliárd forintból végezhetnek el közlekedésbiztonsági fejlesztéseket az ÁAK-nél, a MÁV -nál, a Magyar Közútnál és a GYSEV-nél. A kormány még márciusban döntött a négy kiemelt projektjavaslat akciótervéről. Első körben a személysérüléses balesetek megelőzését elősegítő vasúti és közúti infrastruktúrafejlesztések indulnak el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 11 milliárd forintból korszerűsítheti az általa üzemeltetett utakat 2014 végéig.
Sopronban is garázdálkodtak az autófeltörők – több milliós a zsákmány
Több millió forint értékben számítógépeket, játékkonzolokat, fényképezőgépeket, mobiltelefonokat és egyéb eszközöket találtak a zalaegerszegi rendőrök hétfő délután egy orgazdánál és annál a háromfős társaságnál, amelyről kiderült, hogy évek óta követtek el autófeltöréseket a Dunántúl több pontján. A lopott holmik azonosítása még nem fejeződött be, de annyi már bizonyos, hogy a műszaki cikkek között olyanok is vannak, amelyek eltűnését többek között Sopronban jelentették be tulajdonosaik. Az elkövetők - akiket hasonló bűncselekmények miatt többször is elítéltek - egyelőre tagadják az autófeltöréseket és a lopásokat.
Másfél milliárdos beruházás a csornai Hantech Kft.-nél
Negyven új munkahelyet teremtő, másfél milliárd forintos fejlesztés zárul le a közeljövőben a csornai Hantech Kft.-nél. A mezőgazdasági gépgyártó cég idén 25 százalékos piacbővülésre számít, ami azt jelenti, hogy árbevétele a 2011-es 2,5 milliárd forintról idén jóval 3 milliárd fölé emelkedik. Az első negyedévben már 1,5 milliárdos árbevételt értek el - tudatták. A szinte teljes egészében exportra termelő cégcsoport, amely európai és távol-keleti mezőgazdasági gépeket gyártó vállalatoknak - köztük a japán Kubotának - szállít alkatrészeket és részegységeket 280 millió forintból fejlesztette és szerelte fel modern gépekkel csornai üzemcsarnokát.
Országos kezdeményezést indít a Dunáért a Kisalföld napilap
Országos kezdeményezést indít a bősi vízlépcső okozta problémák napirendre vétele és megoldása érdekében a Kisalföld című napilap. Szammer István, a Kisalföldet kiadó Lapcom Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: azzal, hogy a kérdés a törvényhozás elé kerül, ?hosszú évek után kendőzetlenül beszélhet róla a parlament, mert ez húsz éve nem történt meg. A Szigetközben az Öreg-Duna-meder és a Duna változatos ágrendszere közötti élő kapcsolat a folyó elterelését követően, húsz évvel ezelőtt végképp megszakadt. A káros folyamatok még ennél is korábban kezdődtek. A fölöttünk lévő Duna-szakaszon sorra épültek a vízlépcsők és visszafogták a hordalékot, ezért a Duna egyre mélyebbre ásta magát a főmederben a szigetközi szakaszon. Eközben a mellékágrendszer folyamatosan töltődött. Az elmúlt két évtizedben a szigetközi mellékágrendszer vízellátását nagyrészt sikerült megoldani, azonban az Öreg-Duna sorsa rendezetlen maradt.
Ellenőrzik a vízelvezető rendszereket Győr-Moson-Sopron megyében
Ellenőrzik a vízelvezető rendszereket megyénkben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelősége183 településen végez vizsgálatokat annak érdekében, hogy az árkok, és átereszek folyamatosan képesek legyenek elvezetni a hirtelen lezúduló csapadékot. Az esetleges hiányosságok megszüntetésében a helyi önkormányzatoknak, a gazdálkodó szervezeteknek, és állampolgároknak is részt kell venniük. A katasztrófavédelem a feltárt problémákról felhívást ad ki, és ha az arra kötelezett nem számolja fel ezeket, akkor a későbbi vízkárok miatt a katasztrófavédelem szabálysértési, vagy büntetőeljárást kezdeményez a felelőssel szemben.
Saját okostelefon-alkalmazást kap a Szigetköz idegenforgalma
Saját okostelefon-alkalmazást kap a Szigetköz. Idén őszre készülhet el, és a tesztidőszak után jövő tavasszal indulhat el "élesben" a két legfőbb operációs rendszerre megírt szoftver, amely a Szigetköz Turizmusáért Egyesület saját tagjaik kínálatát felvonultató honlapján elérhető tartalmakat alakítja okostelefonok számára is értelmezhető formába. A helyi igényeknek megfelelően magyar, német és szlovák nyelven készül az applikáció, de tervezik az angol változat elkészítését is.
Fordított adózás az agráriumban – Kara Ákos tart tájékoztatót Győrben
A mezőgazdasági szektorra is kiterjesztik a fordított adózást. Ezzel kapcsolatban tart sajtótájékoztatót holnap (május 16.) Kara Ákos országgyűlési képviselő Győrben a Megyeházán. Az Országgyűlés azért döntött úgy, hogy az agráriumra is érvényes lesz a fordított adózás, hogy ezzel megakadályozzák a mezőgazdasági áfacsalásokat. A jogszabály alapján a fordított adózást a gabona-, az olajosmag- és fehérjenövény-kereskedelemben vezetik be.
Győrben tavaly 400-an vették jogosulatlanul igénybe a rokkant parkolókat
A múlt héten kezdődött el az egyeztetés a KRESZ módosításáról. Bár a Fidesz a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételeket enyhítené, bizonyos esetekben nagyobb szigorral járna el. Olyan terv is felmerült, miszerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Erre Győrben is napi rendszerességgel van példa, mondta el rádiónknak Truka István, a a Győri Közterület Felügyelet intézményvezetője:
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.05.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Nem oszlatta fel magát a közgyűlés Győrben.
Előkészítő ülést tartott a Győri Törvényszék.
Csaknem hárommillió forint gyűlt össze eddig a...





