Havi cikkek: Március, 2013
Olasz cég veszi meg az Óvártej Zrt.-t
Egy olasz családi vállalkozás vásárolta fel a csődközelbe került, 850 millió forintos beszállítói tartozást felhalmozó Óvártej Zrt.-t. Néhány százaléknyi tulajdon kisbefektetők kezében maradt, de a vevő jelezte, hogy pár éven belül egyedüli tulajdonossá szeretne válni.
Rabszállító karambolozott
A soproni kórházba szállítottak egy fogvatartottat, mert szállítása közben karambolozott a rabomobil. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde alezredes elmondta: csütörtök délután Kópházánál szaladt az előtte haladó járműbe a kocsi, amelybe hátulról egy másik autó csapódott.
Világhírű táncosok Győrben
Telt ház várta a Kisfaludy teremben a New York-i együttes, Autobiographica című estjét. A Battery Dance Company műsora az együttes születéséről szól, melyre a kísérletezés és a merész gondolkodásmód jellemző.
Megújult a sürgősségi
Már az utolsó simításokat végzik a győri Petz Aladár Megyei
Oktatókórház új szárnyában. A beruházással a kórház egyharmada megújult. Összesen 13 osztály kerül új helyre. A sürgősségi osztály hétfőtől várja a betegeket.
Siker a munkahelyvédelmi akcióterv
Januárban több mint hatszázezer állás megtartását segítették a munkahelyvédelmi akcióterv év eleje óta élő adókedvezményei. A lehetőség lényege az, hogy a munkaadót teherenyhítés illeti meg, ha fiatal pályakezdőt, nyugdíj előtt álló munkavállalót, kisgyermekes szülőt, képzettséggel nem rendelkező személyt vagy régóta állást keresőt vesz fel vagy tart meg dolgozói között.
Vár a nagyvilág 2013
A mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont mobil planetáriummal és látványos kísérletekkel vár mindenkit április 5-én és 6-án Győrben a Győr Plaza-ban. A ?Vár a nagyvilág 2013? című kiállításon, naponta délelőtt 9 órától este 20 óráig egy virtuális űrutazást tehetnek az érdeklődők. A belépés díjtalan!
Nő a cégalapítások száma megyénkben
Tavaly nőtt a magyarországi cégek száma, annak ellenére, hogy az összes társaság 5,1 százalékát törölték. A feketelista.hu gazdasági adatbázisának közleményéből kiderül, a legtöbb településen több új vállalkozásba kezdenek, mint amennyit bezárnak.
Közgyűlést tart az ÉFOÉSZ
Közgyűlést tart pénteken (márc.29.) az Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr- Moson- Sopron megyei Egyesülete. Az eseményen Széles Sándor Kormánymegbízott mond köszöntőt, majd kihirdetik az ?Újjászületés? című pályázat eredményeit.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.01.12.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Véglegessé vált a jelöltlista Győr-Moson-Sopron vármegyében is az áprilisi országgyűlési választásokra.
Husvéth Béla maradt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Dunasziget polgármestere.
Több...





