Éves cikkek: 2013
Vadásznak a cigarettacsempészekre
Az adóhatóság szigorított ellenőrzéseket tart a keleti és a déli átkelőknél, razziákat szervez a dohánybolt nélküli településeken, és az eddiginél többen teljesítenek szolgálatot a zöldhatáron is - írja a Magyar Nemzet. Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: az ukrán és a szerb határszakasz közúti és vasúti forgalmát szigorított ellenőrzésekkel és röntgenkészülékekkel igyekeznek szemmel tartani, miközben komoly erőket vonnak össze a zöldhatáron.
Nyitott ajtók hete
A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Idegen Nyelvi és Irodalmi Intézeti Tanszéke szeptember 23?27. között rendezi a Nyitott ajtók hete programját. Ezalatt az öt nap alatt lehetőséget teremtenek a kar hallgatóiknak hogy valós szituációkban tesztelhessék nyelvtudásukat, az érdeklődő látogatók pedig megismerkedhetnek a tanszéken folyó nyelvoktatás kereteivel, módszereivel, gyakorlatával.
Három határsértő a hétvégén
Három Ausztriába tartó határsértőt fogtak el a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei a hétvégén.
Tudományos rekordkísérlet
Tudományos rekordkísérletre készül a győri Mobilis, szeptember 27-én a Kutatók Éjszakáján! 19:00 órától megkísérlik felállítani és hitelesíttetni a legtöbb egy helyen és egy időben megszólaltatott szívószál-duda magyar rekordját.
Véradás Lébényben
Véradást szerveznek Lébényben szeptember 24-én, kedd délután 3 órától.
Sikeres a konduktív csoport
Sikeres a konduktív csoport Győrben. A kezdeményezést a Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési bizottságának titkára Gerendai Sándorné r. őrnagy és a Fekete István Általános Iskola Konduktív Csoportjának vezetője Molnár Józsefné indította útjára, két évvel ezelőtt.
Fémipari beruházás Écsen
Közel 25 millió forintos fejlesztés zárult le egy écsi fémipari vállalkozásnál. A Ferenczy Fémipari Kft. 1999-ben kezdte meg működését, fő profilja a lemezmegmunkálás, amely magába foglalja a lemezdarabolást, lemezhajlítást, különböző présmunkákat, és hegesztési eljárásokat.
Adókedvezmény febuártól
Ha a munkáltatók is együttműködnek, akkor az adókedvezmény a februári bérfizetésnél már érvényesíthető - Azoknál a kis keresetűeknél, akik eddig nem tudták igénybe venni az adókedvezményt - mivel olyan alacsony a személyi jövedelemadójuk - kiterjesztik azt az egészségügyi járulékra és a nyugdíjjárulékra, így a jövedelmük 33 százalékáig tudják érvényesíteni.
Művészeti életpályamodell
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint szükség van egy olyan művészi életpályamodell kidolgozására, amely garantálhatja a kimagasló tehetségű művészek hosszú távú megélhetését.
Kerekesszékkel vágott neki az útnak
Nem volt pénze, ezért kerekesszékkel vágott neki a Győrtől Mosonmagyaróvárig tartó útnak egy férfi. Az idős férfit a napokban az 1. számú főúton, Abda belterületén állította meg az öttevényi körzeti megbízott, aki késő este a kerékpárúton haladt.
NEKED AJÁNLJUK
Nyugodtan ehetjük a magyar almát
Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az...





