Éves cikkek: 2013
Bobby McFerrin Győrben
Bár a legtöbben don?t worry, be happy című slágerével azonosítják, Bobby McFerrin jelentős komolyzenei képzettséggel rendelkezik. Ezúttal a Győri Filharmonikus Zenekart dirigálja majd.
Felrobbantották a gránátot
Délután két órakor a tűzszerészek felrobbantották Dorogon a volt rendőrség épületében talált kukoricagránátot. A 10-es főúton már feloldották az útzárat, így a korábban kiürített óvodába is visszatérhettek a gyerekek.
Munkahely teremtő pályázatok
Pályázatot hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei éves központi keretéből mikro,-kis,-és középvállalkozások részére. A 10 milliárd forintos támogatási keretösszegből munkahelyteremtő beruházásokhoz kérhetnek segítséget a vállalkozók, amelyből 700-800 kis,-és középvállalkozásnál 5200 új álláshely létesíthető.
Befektet a győri Graboplan-csoport
Hatalmas üzletet nyert el Fehéroroszországban a győri Graboplan-csoport, egy globálisan is sikeres ponyva- és sátorgyártó cég. A főváros, Minszk önkormányzata még 2010-ben írt ki tendert a Dinamo Minszk stadionjának teljes körű rekonstrukciójára.
Fogyasztók hete
Programokkal, újításokkal és bővített szolgáltatásokkal készül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a fogyasztók hetére, illetve a fogyasztók világnapjára. A fogyasztók hete jövő hétfőn kezdődik, a fogyasztók világnapját március 15-én tartják.
Évértékelő a Rendőr-főkapitányságon
Évértékelőt tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint kiderült, az országos rangsorban a 6. legbiztonságosabb megye Győr-Moson-Megye, a bűncselekmények 3,5%-t követik el térségünkben.
Általános iskolai beíratás Győrben
Április 8-án és 9-én tartják Győrben az általános iskolai beiratkozást. A szülőket, és a leendő diákokat reggel 8 és este 18 óra között várják az intézmények.
Újabb uniós pályázatok jönnek
Újabb uniós pályázatok jelennek meg az első félévben az Új Széchenyi Terv keretein belül. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség célja az, hogy a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásait maradéktalanul fel tudják használni a vállalatok.
Borúlátók a cégvezetők
A magyar gazdaság legnagyobb problémájának a bizalom és a kiszámíthatóság hiányát nevezték a PricewaterhouseCoopers (PwC) második vezérigazgatói felmérésében résztvevők, akik új termékek bevezetésével és a belföldi piaci részesedés növelésével akarják fejleszteni cégeiket.
Az Audi a legvonzóbb munkáltaó
Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. immár ötödik alkalommal nyerte el a ?Legvonzóbb Munkáltató" címet Magyarországon. A felmérés összesen 14 000 interjúalany - 9800 tapasztalt munkavállaló és 4200 pályakezdő - véleményét tükrözi 13 iparág 243 vállalatáról.
NEKED AJÁNLJUK
Vivaldi és Schubert a tánc nyelvén Győrben
Az élet nagy kérdésein, az örök körforgás szépségein és fájdalmain vezeti végig a nézőket a Győri Balett új produkciója. A Vivaldi / Schubert című...





