Éves cikkek: 2014
Útfelújítások a városban
Több mint 10 utcában aszfaltoznak újra Mosonmagyaróváron. A régi burkolatot először felmarják, majd erre húzzák fel az új aszfaltréteget. A munkálatok gyorsan haladnak, minimális forgalomkorlátozásra azonban bárhol lehet számítani.
Vagyonvédelmi Vezetők Klubja
A Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatási tagozata szervezi a Vagyonvédelmi Vezetők Klubjának következő összejövetelét, mely rendhagyó módon szeptember 4-én, csütörtökön délután 5 órakor kezdődik a kamara székházában.
S3 Workshop
Az Európai Unió térségi alapokon meghatározott gazdasági-társadalmi átalakulási és fejlesztési stratégiák kidolgozása és megvalósítása mellett döntött. Ez az S3 koncepció : az intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégia (Research and Innovation Strategy for Smart Specialisation ? RIS3 vagy S3), mely egy új típusú, a kutatás-fejlesztés és az innovációs folyamatok célzottabb támogatását lehetővé tevő, ezáltal a térségek (nemzetek, régiók vagy megyék) tudásalapú gazdasági fejlődését segítő megközelítés, és a legfelsőbb uniós szintű Európa 2020 stratégia megvalósítását is szolgálja.
Befejeződött a fejlesztés
Több mint 300 milliós fejlesztés fejeződött be a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban. A tankerület tájékoztatása szerint a programot teljes egészében uniós pályázati forrásból finanszírozták.
Honvéd döntetlent játszott Győrben
Gólgazdag mérkőzésen döntetlent játszott a Győr és a vendég Honvéd kedden a labdarúgó Ligakupa első fordulójában.
Megrongálták az urnafülkéket
Csaknem negyven urnafülkét rongáltak meg ismeretlenek Győrben, a nádorvárosi köztemetőben. A vandálok a virágtartókat törték le. A sírkertet a Győr-Szol Zrt. üzemelteti, a sírkövek, az urnák és a virágtartók azonban a hozzátartozóké, így az azokkal kapcsolatos támadásokat a hatóságnak kell jelezni, mondta el Híradónknak Nagy Csaba, a társaság kommunikációs menedzsere. A győri temetők egy részében kamerarendszer működik, amely segíthet a tettesek kézre kerítésében.
Baráti Futsal Club
Baráti Futsal Klub Győrújbaráton! Győr-Moson Sopron megye legnagyobb lélekszámú faluja futsal csapatot indít a másodosztályban. A vezetők célja, hogy megszerettessék ezt a sportágat a helyiekkel is.
Döntetlen a Ligakupában
Megkezdődött a labdarúgó Liga Kupa sorozata. Régiónk két érintett csapata egyaránt a D csoportban szerepel. A Gyirmót FC Győr Csákváron játszott döntetlent, míg a Győri ETO FC hazai pályán osztozott meg a pontokon a Budapest Honvéd ellen. Utóbbi összefoglalóját meg is tudjuk mutatni.
Újra kerti parti
Idén is megtartotta szokásos kerti partiját a Győri Audi ETO KC, ahol a szurkolók találkozhattak a játékosokkal és klub vezetőkkel is megoszthatták javaslataikat és kérdéseiket. A szimpatizánsok ezúttal is megszavazták a tavalyi év legjobb játékosát, az elismerést a voksolás történetében először megosztva Heidi Löke és Eduarda Amorim kapta.
Be kell jelenteni a külföldi munkát
A Nyugat-dunántúli régióban leggyakrabban azért kap ?piros lámpát? a magánszemély az orvosnál, gyógyszertárban, mert elfelejtette bejelenteni külföldi munkavállalását az egészségpénztárnál.
NEKED AJÁNLJUK
Amikor a kép hazudik: így vernek át minket az AI által...
A fotó, ami nem létezik – mégis elhitted „Ma van a születésnapom, de senki sem köszöntött fel…” – áll egy idős férfi fotója alatt. A...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
A fotó, ami nem létezik – mégis...





