Éves cikkek: 2014
Nem jelentkeztek a pályázatra
112 település hulladékának elszállítására és feldolgozására keresett vállalkozókat a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, a felhívásra azonban egyetlen ajánlat sem érkezett. Ennek ellenére zavartalanul működik a szolgáltatás.
Bűncselekmény miatt nyomoznak
Közlekedési bűncselekményként vizsgálják tovább annak a lánynak az ügyét, aki 2010-ben kiesett a vonatból és meghalt a győri vasútállomáson. Eddig a rendőrség baleset miatt nyomozott, ezért az ügyvéd panaszt tett az ügyészségen, amit el is fogadtak, így kiemelt ügyészi felügyelet mellet vizsgálják tovább a történteket. A lány édesanyja azt szeretné, ha végre kimondanák, hogy ki a felelős.
Sértettből gyanúsított
A Győri Rendőrkapitányság a sértett feljelentése alapján 2013. november 28-én rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A 24 éves gépkocsivezető a rendőröknek elmondta, hogy munkaadója kistehergépkocsijával közlekedett Románd felől Gic irányába, mikor járművét az útról leszorították és megállásra kényszerítették. Az egyik támadó a vezetőfülkéből kirángatta, a földre lökte, eközben társa az utastérből készpénzt tulajdonított el.
Újra megnyílt az eplényi sípálya
Kedden újra megnyitotta kapuit az eplényi sícentrum, s bár az időjárás miatt egyelőre részlegesen üzemel, síoktatásra alkalmas a pálya.
Új helyen a mosonmagyaróvári SINOSZ
Új klubhelyiségbe költözött a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Mosonmagyaróvári Helyi Szervezete. A sikeres 2013-as évben nagy volt a rendszeres látogatók száma, emiatt a létszámnövekedés miatt volt szükség az új, 58 m2-es klubhelyiségre.
Fél milliórért mobil gátak
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyílt közbeszerzésen keres szállítót mobilgát elemekre, nettó 591 millió forint becsült értékben.
Ittasan okozott halálos balesetet
A Sopron felől Ágfalva irányába közlekedett egy férfi január 10-én, az esti órákban, amikor áttért a baloldalra és frontálisan ütközött a szemből szabályosan érkezővel. Az ütközés után a balesetet okozó férfi kiugrott autójából és a helyszínről elmenekült. A járőrök a környéket átvizsgálták és a férfit negyedóra alatt elfogták.
Felgyújtott egy autót
Győr belvárosában, egy társasház udvarán január 13-én, kora reggel egy férfi egy személygépkocsit festékszóró sprayvel lefújta, kerekeit kiszúrta, majd benzin segítségével a motorháztetőt felgyújtotta.
Regisztráció az őszi választásokra
Nemcsak a tavaszi országgyűlési, hanem az őszi nemzetiségi önkormányzati választásokra is kérhetik regisztrációjukat azok, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nemrég kipostázott nyomtatványait kitöltik. E nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést, valamint kérni akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását is.
Technológiai fejlesztés aGreinernél
Egyéves árbevételének mintegy harmadát költi technológiai fejlesztésre a mosonmagyaróvári Greiner Bio-One Hungary Kft.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.07.08.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Havonta átlagosan száz alkohol- vagy drogfogyasztással összefüggő esetet lát el a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház sürgősségi...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Május 5-ig meghosszabbította a...