Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

2061 egészségügyi szűrés, 15 millió forint a győri kórháznak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Májusban nagy érdeklődés mellett került sor a Richter Egészségváros rendezvényre Győrben. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és az egészségtudatosság fontosságára, és támogassa a hazai egészségügyi intézményeket fontos fejlesztések, beruházások megvalósításában, elősegítve ezzel az egészségügyi ellátórendszer tovább fejlesztését.

Pintér Bence polgármester közleményéből kiderül az is, hogy a magyar gyógyszergyártó vállalat 3,5 millió forintos alapadományt ajánlott fel a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára. A program során a résztvevők minden egyes aktivitásért – például szűrővizsgálaton, tanácsadáson való részvételért – szimbolikus adománypontokat gyűjtöttek, amelyekkel kiegészítették a Richter alapadományának összegét.

A lakosság összefogásának köszönhetően összesen 15.387.000 Ft támogatásban részesül a kórház. Ebből az összegből betegvárók felújítása valósulhat meg.

Nagyon örülök, hogy városunkba visszatért a Richter Egészségváros rendezvénye, ami egyszerre két fontos célt valósított meg. A szűrővizsgálatokkal fontos lépéseket tehetünk a betegségek megelőzése és egészségünk megőrzése érdekében, a részvétellel pedig a kórházat is támogathatták a győriek a kitűzött adománycélja megvalósításában. Szeretném megköszönni a kórház dolgozóinak munkáját, a Richter Gedeon Nyrt-nek a támogatást, a győri lakosoknak pedig azt, hogy eljöttek a Dunakapu térre, és hozzájárultak a múlt hónapi adománygyűjtéshez. Ezen köszönetnyilvánításomban Dr. Jávor László, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója is osztozik, örült, hogy ennyien részt vettek a rendezvényen és támogatták ezáltal a kórházat.

A szűrővizsgálatok fontosságát az egészségnap eredményei is igazolják.

  • 280-an vettek részt prosztataszűrésen, melyből 16 főnél súlyos eredményeket mértek a szakemberek.
  • Vérnyomásmérésre és pitvarfibrilláció szűrésre 541 fő,
  • vércukormérésre 346 fő jelentkezett, utóbbinál 12 esetben az eredmények alapján további kivizsgálást is javasoltak az egészségügyi dolgozók.
  • Inbody testösszetétel mérésen összesen 280-an vettek részt.
  • Koleszterin-mérésen 422-en vettek részt,
  • érszűkület vizsgálatra pedig 192 ember jelentkezett, itt 14 főnél súlyos értéket jelzett a vizsgálat.

A kiszűrt egészségügyi problémákból mielőbbi felépülést kívánok, vigyázzunk magunkra és egymásra!

Forrás, fotó: Facebook/Pintér Bence