Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

24 ember ellen emeltek vádat

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Takács Péter közölte: az elkövetők 2010-ben a Mikrohitel programon keresztül jogtalanul igényeltek és használtak fel 3,5 és 7 millió forint közötti összegeket.

A vádlottak a hitel megszerzésére gazdasági társaságokat alapítottak és vállalkozói engedélyeket váltottak ki, emellett hamis tartalmú értékbecslői nyilatkozatokat és hamis számlákat állítottak ki a fedezetként szolgáló ingatlanokról és a hitel felhasználásáról. A számlákat több esetben ugyanaz a vádlott állította ki.

Az Európai Unió Phare programja és a magyar állam által közösen finanszírozott Mikrohitel program a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozások által benyújtott célok megvalósulását segítette utófinanszírozás formájában.

A legfeljebb 7 millió forintos hitel folyósításának feltétele az volt, hogy a beszerzések megtörténtét igazoló szerződéseket és számlákat bemutassák a Mikrohitel Alap kezelését végző, a megyeszékhelyeken található alapítványoknál.

 

(MTI)