Kezdőlap KÉK HÍREK

24 óra alatt négy rolleres sérült meg, hárman súlyosan

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba. A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség közösségi média oldalán hívja fel a figyelmet a rolleres balesetmegelőzésre.
Mint írják: a rolleresek a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői, ezért a körültekintés, a józanész, és nem utolsó sorban az egymás iránti tisztelet kell, hogy megvalósuljon az utakon. A gépkocsikra jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik a rollerrel közlekedőket, így veszély során testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve, ezért mindig használjanak megfelelő védőfelszerelést!

Az élénk színű bukósisak, esetleg védőruha nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a roller használóját a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetleges balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkenti. A fejvédő mellett ajánlott még a térd- és könyökvédő, valamint rossz látási viszonyok mellett a láthatósági mellény viselése is.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Fontos a kiszámíthatóság! Igyekezzenek úgy használni a járművet, hogy a közlekedés többi résztvevői számára a lehető legjobban felmérhető legyen a rolleres mozgása, ezért ne fékezzenek hirtelen, ne cikázzanak, ne száguldozzanak!
  • Ne feledjék el, ahogy egy autónak, motornak, úgy a rollernek is van fékútja, tehát nem lehet velük egyik pillanatról a másikra megállni!
  • Ügyeljenek az útviszonyokra! Egyrészt ügyeljenek az esetleges úthibákra, egy-egy alattomosabb kátyúval szemben az elektromos roller kis kerekei például feltehetően alulmaradnak majd az ütközetben, de számolni kell az időjárási körülményekkel is! 
  • Rollernél is fő a biztonság! Ilyen járművek használatakor is közlekedjenek úgy, hogy ne veszélyeztessenek se másokat, sem pedig magukat!
  • Alkoholos állapotban semmiképp se vegyenek részt a közlekedésben, minden esetben legyenek körültekintők, és törekedjenek a minél nagyobb biztonságra!

Fotó, forrás: police