Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem sok zenekar mondhatja el magáról, de vannak olyan dalok, melynek dallamait több év, sőt évtized távlatából meghallva az ember automatikusan dúdolni kezd, ilyen például az amerikai rockzenekar, a Red Hot Chili Peppers (1982) ikonikus dala, a Californication is. Az improvizatív előadásmódjáról ismert együttesnek talán az egyik legismertebb és legkedveltebb albuma volt a Californication, mely 1999 júniusában jelent meg. Az egykori album olyan slágereket tartalmazott még, mint például a Scar Tissue, az Otherside és az Around the World, melyek hosszú ideig a koncertek alapdarabjai voltak. Az album a funk rock, az alternatív rock és a pszichedelikus rock elemeit ötvözi, témái között pedig a személyes küzdelmek és a kaliforniai életmód áll. A lemez világszerte több millió példányban kelt el, a csapat pedig ennek az albumnak köszönheti 7 Grammy-díja közül az egyiket. A jubileumi 25. év alkalmából most piacra dobtak limitált kiadású, színes, dupla bakelit korongokat. A nagylemez piros, míg az LP óceánkék bakeliten rendelhető meg – tudhatjuk meg a DIG! MUSIC oldaláról. 

Minden idők egyik legsikeresebb zenei csapataként természetesen bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé is. S bár az évek alatt több nehézséggel kellett megküzdenie a zenekarnak, mint például alkohol-, és drogproblémákból adódó tagcserék, visszatérések és sajnálatos módon a halál is, ám a csapat zenei nagysága és a zeneiparra gyakorolt hatása vitathatatlan.