Tisztán előrébb jutsz: 1200 fiatal figyelmét irányították a függőségek megelőzésére a Széchenyi István Egyetemen, nem régi, klasszikus módszerekkel, hanem többek között brutális balesetek látványával.
Mintegy 1200 középiskolást szólított meg a napokban a Széchenyi István Egyetemen második alkalommal megrendezett Függőségek árnyékában prevenciós nap. A több mint húsz szervezet összefogásával megvalósult esemény valósághű baleseti szimulációval, szakmai előadásokkal és interaktív programokkal mutatta be a függőségek veszélyeit, miközben a megelőzés lehetőségeire is ráirányította a fiatalok figyelmét – adott róla hírt az egyetem.
A Széchenyi István Egyetem a megelőzésre, a sport és a közösségi élmények szerepére is hangsúlyt helyez, szemléletformáló kezdeményezéseivel pedig a középiskolás korosztályt is megszólítja. Ebbe a törekvésbe illeszkedett a Függőségek árnyékában prevenciós szakmai nap, amelyet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Győri Áldozatsegítő Központtal együttműködésben rendeztek meg a központi campuson.
A második alkalommal megtartott rendezvény idén több mint húsz közreműködő és támogató szervezet összefogásával valósult meg, mintegy 1200, elsősorban győri középiskolást megszólítva. A program a Városház téren kezdődött, Tóth Péter győri alpolgármester kiemelte, hogy a fiatalokat érintő függőségek köre mára jóval túlmutat a kábítószer-használaton, ezért a megelőzés során is egyre több területre kell figyelmet fordítani.
Dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese köszöntőjében elmondta: a valósághű baleseti szimuláció érzékletesen mutatja meg, milyen súlyos, akár visszafordíthatatlan hatása lehet egy rossz döntésnek. A szakmai börze, előadások és bemutatók hiteles információkkal segítik a tájékozódást, a sportprogramok pedig a másik oldalra is rávilágítanak: „nemcsak arra fontos felhívni a figyelmet, hogy mit érdemes elkerülni, hanem arra is, milyen élmények, közösségek és célok kínálhatnak pozitív alternatívát” – fogalmazott.
Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy a függőség nem kizárólag illegális szerek használatához kapcsolódhat. Egy közelmúltbeli esetet felidézve egy 17 éves fiút említett, akit édesanyja eszméletlenül talált otthon. A kórházban derült ki, hogy súlyos gyógyszerfüggőséggel küzd, amiről családja korábban nem tudott.
„A függőségek nemcsak akkor alakulnak ki, ha megkínálnak valamivel, vagy lehetőség nyílik valamilyen szer kipróbálására. A gyógyszerek helytelen használata éppúgy súlyos problémákat okozhat, ezért fontos, hogy felismerjük a kevésbé nyilvánvaló veszélyeket is” – hangsúlyozta.
A nap egyik leglátványosabb elemeként egy tudatmódosító szer hatása alatt bekövetkező, halálos kimenetelű közúti balesetet modelleztek. A rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, a polgárőrség és további közreműködők összehangolt munkáján keresztül a fiatalok végigkövethették a helyszíni beavatkozás folyamatát. A bemutató egyszerre szemléltette a hasonló esetek közlekedésbiztonsági, egészségügyi és büntetőjogi vonatkozásait.
A középiskolások többek között az ittas vezetésről, a kémiai szerek mentális állapotra gyakorolt hatásáról, a kábítószer-használat és -kereskedelem kockázatairól, valamint az állatvédelemről hallhattak szakemberektől.
Kép: Fotó: Nagy Gergely/ sze.hu






