A beruházás egy uniós támogatással megvalósult, közel 100 millió forintos költségű projekt része, melyben vezetékszigetelés is szerepelt. A beruházáshoz a társaság 49,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A támogatás összegének 85 százaléka, vagyis 42 millió forint az Európai Unió Kohéziós Alapjából, 15 százaléka, vagyis 7,5 millió forint Magyarország központi költségvetéséből származott. A közel 30 éves, hőközponti fűtési keringető szivattyúkatmár nem lehetett korszerűsíteni. A gazdaságosabb üzemelés érdekében ki kell cserélni őket korszerű, változtatható fordulatszámú szivattyúkra. A beszerelt szivattyúk „A” energiaosztályba soroltak. A szabályozatlan keringetőszivattyúkhoz képest jóval kevesebb áramot fogyasztanak. Néhány újabb hőközpontban a szivattyúk már modernebb kivitelűek. Ezek fejlesztése csere nélkül is megoldható volt, frekvenciaszabályzóval kellett őket ellátni a gazdaságosabb üzemelés érdekében. Az új berendezéseket főként azoknak a házaknak az ellátására használták fel, ahol a lakók részt vettek a fűtéskorszerűsítési programban. Itt a lakók radiátoronként tudják szabályozni a fűtőtestekbe jutó víz mennyiségét, a hőközponti
korszerűsítéssel pedig mindig csak akkora teljesítménnyel járhatnak a szivattyúk, mint amekkora az adott ház fűtési igénye. Ez az érintett házakban komfortosabb fűtést, a hőközpontokban pedig akár 20 százalék
villamosenergia-megtakarítást eredményez.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Ülj fel a múltra!
Több mint 50 éves Ikarusokkal lehet utazni a téli hétvégéken Budapesten: a Közlekedési Múzeum oldtimer járművein, egy Ikarus 311-es és egy Faros Ikarus 66-os...






