Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Állásbörzét tartott a győri rendőrség középiskolás fiatalok számára. Az utánpótlás-tervezési osztály rendőr-alezredesétől azt kérdeztük, hogyan teszik vonzóvá munkájukat a fiatalok számára. 

– Azért szervezzük meg ezeket az állásbörzéket, mert sokan egyáltalán nem tudják, milyen lehetőségeik lehetnek a rendőrség kötelékében – fogalmazott a Győri Hírek kérdésére Kutsera Péter, az Országos Rendőr-főkapitányság utánpótlás-tervezési osztályának rendőralezredese. A szakember szerint kevesen tudják, milyen karrierutakat lehet bejárni a rendőrség szolgálatában. Helyszínelő, nyomozó, készenléti…, hosszan sorolható a sor, milyen irányokba indulhatnak a fiatalok. 

Az alezredes aláhúzta, az állásbörzéiken a résztvevőknek lehetőségük van személyesen találkozni, beszélgetni a rendőrség dolgozóival. Átbeszélhetik velük az őket érintő témákat, feltehetik nekik személyesen is a kérdéseiket. Az április 19-i állásbörzére fiatalokat vártak, győri és környéki középiskolásokat. 

– Tiszthelyettesként bruttó 500 ezer forintos kezdőbért tudunk kínálni – szólt az anyagiakról Kutsera Péter. – Ehhez érettségi szükséges. A szakmai előmeneteltől függően akár négyévente magasabb fizetési sávba kerülhetnek a rendőrség dolgozói.

Mint mondta, a rendőrség támogatja a belső képzéseken való részvételt és az egyéb továbbtanulási formákat is: a Tehetséges Tiszthelyettes programjukba azokat az ambíciózus kollégákat választják be, akik nappali tagozatos hallgatóként tanulhatnak tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy úgynevezett rendelkezési állományba kerülnek, fizetést kapnak, és teljes mértékben a tanulmányaikra fókuszálhatnak. 

– Tapasztalataim alapján úgy látom, a legnépszerűbb területek a fiatalok körében a baleseti helyszínelés, vagy az, mikor kutyával dolgozhatnak együtt. Az utóbbi években pedig kialakult egy új terület, ez pedig a kibernyomozás – mutatott az új trendekre Kutsera alezredes, hozzátéve, hogy manapság jócskán megszaporodtak a telefonon és online elkövetett csalások. 

Ugyan a rendőrségi munkát férfias szakmának könyvelte el a köznyelv, ám ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni. 

– Nem kell sokat visszamenni a múltban, amikor alig 10 százalék körül mozgott a női dolgozók aránya. Ez manapság inkább fele-fele. Bizonyos területeken a férfi, máshol pedig a női kollégák jelenléte magasabb. Bátran mondhatom, aki itt dolgozik – akár nőként, akár férfiként –, összetartó, családias közösségbe kerül, ahol számíthat a másikra.