Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közelmúltban semmisítették meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai által Nyugat-Magyarországon lefoglalt alkoholtermékeket. Az ismeretlen eredetű italokból a folyamat végén biogáz lesz, ami hőenergiaként hasznosul.

A pénzügyőrök az elmúlt időszak ellenőrzésein mintegy hétszáz esetben foglaltak le ismeretlen eredetű alkoholt Nyugat-Magyarországon. A lefoglalt jövedéki termékeket kötelező megsemmisíteni, ha birtoklásuk nem szabályszerű.

Az eljárás megindításától kezdve a NAV folyamatosan felügyeli a lefoglalt szeszt, kizárva az esetleges visszaélést. Az alkoholtermékek egy központi áru- és bűnjelraktárba kerülnek, majd idővel elrendelik megsemmisítésüket.

 

Az idén január és augusztus között lefoglalt termékek megsemmisítése elegyítéssel kezdődött, 30 pénzügyőr a különböző palackokban,  üvegekben tárolt alkoholt nagy tartályokba öntötte össze, majd hatósági zárral látták el azokat. Emellett gondoskodtak a palackok szelektálásáról is, figyelve az újrahasznosításra. A tartályokban lévő alkoholt a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-nél szennyvíziszappal keverték, elérve a végleges megsemmisítést.

 

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. telephelyén az 5025 liter alkohol szennyíziszappal történő elegyítését követően, rothasztó tartályokba került, majd egy hosszas biológiai folyamat során biogáz lesz belőle és hőenergiaként hasznosul.