Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Tizenhat év után ismét Magyarországon ad koncertet a világ egyik legsikeresebb rappere, 50 Cent. A 47 éves Grammy-díjas amerikai előadó október 25-én a Budapest Sportarénában lép fel.

    50 Cent eddig egyszer, tizenhat évvel ezelőtt, 2006-ban koncertezett a magyar fővárosban, akkor is a Budapest Sportarénában.
    Curtis James Jackson III néven született New Yorkban, Queensben.    Szüleit korán elvesztette, apa nélkül nőtt fel, édesanyját titokzatos körülmények között holtan találták, így nagyszülei nevelték fel. Már tizenéves korában vonzotta a rap, a Run DMC-s dj, Jam Master Jay kiadójához került, majd a Columbia Records 1999-ben szerződtette.
    2000 áprilisában Queensben nagyszülei háza előtt kilencszer rálőttek, az egyik golyó az arcát találta el. A Columbia megvált tőle, de felvételei felkeltették Eminem figyelmét, aki bemutatta Dr. Dre producernek. Wanksta című száma bekerült a 8 mérföld című filmbe.
    Bemutatkozó stúdiólemezével, a 2003-ban megjelent Get Rich or Die Tryin' óriási siker lett, az albumból a piacra dobás utáni első héten 872 ezer példány fogyott, azóta több mint 30 millió világszerte. Második anyaga, a 2005-ös The Massacre is vezette az amerikai listát. Legnagyobb sikereit az Outta Control, az In Da Club, a 21 Questions, a P.I.M.P., Patiently Waiting, a Candy Shop és a Piggy Bank című számokkal aratta, 2010-ben Grammy-díjat is kapott.

    Ismertségét üzletemberként, színészként és producerként is kamatoztatta, szintén sikerrel. 2005-ben megalapította a G-Unit Film & Television nevű cégét; az övé volt az amerikai Starz televíziós hálózat legnézettebb, díjnyertes sorozata, a Power (2014 és 2020 között futott). Ebben nemcsak szerepét, de vezető producerként és rendezőként is közreműködött, 2020-ban a legjobb rendező díját kapta érte a NAACP-tól.
    Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, és filmes karrierje során számos kasszasikerben szerepelt olyan sztárok társaságában, mint Sylvester Stallone, Gerard Butler, Jake Gyllenhaal, Bruce Willis, Ray Liotta vagy Melissa McCarthy. 2014-ben Budapesten járt A kém című akció-vígjáték forgatásán.
    Portfóliójába tartozik a G-Unit Records, amelynek igazgatója, és számos platinalemezes előadóval áll szerződésben. Bár saját új albumot az elmúlt években nem jelentetett meg, különböző projektjeihez írt dalai továbbra is a slágerlisták élmezőnyébe kerülnek.