Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egy cseppet morbid hirdetésen akadt fent az Internet épe! Anyósa használt koporsóját hirdeti a neten egy budapesti férfi. Elmondása szerint csak egyszer használták, utána pedig alaposan ki lett fertőtlenítve.

Nemrégiben egy kifejezetten megdöbbentő hirdetéssel találkozhatott a szemfüles olvasó , amelyet egy budapesti férfi tett fel a Facebook Marketplace-re, bár a leírás alapján inkább az ijesztő jelző jutna eszünkbe, mintsem a meggyőző.

Csaba, anyósának használt „halottas ládáját” próbálta eladni jó áron, ugyanis egy másik családtag is csináltatott koporsót a megboldogult asszonynak, amely jobban elnyerte a rokonok tetszését, ezért abban helyezték el örök nyugalomra a rokont.
A felesleges darab így eladóvá vált, a hirdetés szövegezésében pedig az állt, „csak egycer volt használva földbe nemvolt kifogástalan álapot csere erdekel”, amely által többekben is felmerülhetett a kérdés, ez pontosan mit is jelenthet, legfőképp az egyszer használt megjelölés.
Csaba később erre is válasszal szolgált, mondván, az anyós mindössze egy órát feküdt a koporsóban, amíg kivitték a temetőbe, megnyugtatásképp pedig azt is hozzátette, hogy alaposan ki lett utána fertőtlenítve.
Kép forrása: Ripost