A november 15-17-én tartandó, 23. Győri Könyvszalonon mutatják be az elmúlt évtizedek legmegrázóbb, legemlékezetesebb, győri – Győr környéki bűneseteit összefoglaló kötetet. A könyv nem pusztán a bűntényeket foglalja össze, hanem bemutatja annak hátterét: bírók, ügyészek, nyomozók, ügyvédek, szakértők nyilatkoznak a szerzőknek az ügyekről. Az interjúkból mutatunk be rövid részleteket: most a megye utolsó halálra ítéltjének történetéről kínálunk előzetest.
A 39 éves péri agglegény 1985-ben meggyilkolt egy kétgyerekes házaspárt, mert szerelmes volt a 32 éves édesanyába, gyűlölte, amiért nem táncolt vele és elhárította a durva, alkoholista ember közeledését.
R. Béla többeknek beszélt arról, hogy megölné. Elrejtőzött a házuknál november 8-án este késsel a zsebében. Meggyújtotta az udvari lámpát, de a fényt belülről leoltották. Újra felkapcsolta. A férj kijött és leteperte az asszony zaklatóját. Dulakodás közben R. Béla többször megszúrta K. Józsefet, aki feltápászkodott, de pár perc múlva holtan esett össze. Ott termett K.-né, egy bográcstartóval ütött a gyilkos felé és elgáncsolta. A támadó talpra ugrott és 32 szúrást ejtett az asszonyon úgy, hogy a kés végül elakadt a csigolyák között. R. Béla a patakban a vért lemosta és lakásába menekült.
Félóra múlva a 12 és 9 éves kislány sírva kereste szüleit. Aznap a szomszédnál aludtak, és reggel az ismerősök bukkantak a két holttestre.
A gyilkost 1987. február 5-én több emberen, előre kitervelten, részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért halálra ítélték. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta és az ilyen esetben automatikusan meginduló kegyelmi vizsgálat vége is ugyanaz lett. Az ítéletet 1987. szeptember 10-én Budapesten végrehajtották.
– Milyen volt a vádlott arca, amikor kihirdette az ítéletet? – kérdeztük dr. Nagy Zoltán ny. bírót, akinek tanácsa első fokon elítélte R. Bélát.
– Figyeltem őt, végig faarcot vágott. De az igazán súlyos jelenet – számomra is a legnehezebb – a végrehajtás volt. Mert egy szót kimondani a határozathirdetéskor, tudva, hogy még több fórumon megvizsgálják az ítéletet, ahhoz képest semmi.
– Titkon remélte, hogy enyhítik?
– Nem, csak az volt fontos, hogy a döntés helyes legyen, ami azt jelentette, hogy nincs más megoldás. Többszörösen minősülő, különös elszántsággal elkövetett emberölés volt, nem a felderítése volt nehéz, inkább a férfi beszámíthatóságát kellett alaposan tisztázni. Nem maradt kétségünk, így a döntés sem okozott számomra álmatlan éjszakát.
– Gondolkodott azért az életfogytiglanon?
– Ha őszinte megbánást látok rajta, talán nem vagyok képes meghozni a halálos ítéletet. De nem hagyta, hogy megsajnáljuk, csak magát érezte áldozatnak. Ha legalább a két igazi áldozat – a gyerekek – iránt mutat valami érzést. Szegényeknek a nagymamája mondta: a kislányok tudják, hogy a szülők meghaltak, mert kijárnak a temetőbe. Erre a kisebbik lány megkérdezte: „De mikor jönnek haza?”
– Volt az elítéltnek utolsó kívánsága?
– Enni kért és beszélhetett az édesanyjával. Amikor behozták, rúgkapált. Az orvosok megvizsgálták. Ismertettem az addigi határozatokat, közben artikulálatlanul üvöltött, a végén kissé halkan mondtam ki, hogy „Az ítéletet hajtsák végre!”. A börtönparancsnok erőteljesebben adta tovább.
Az interjú itt még folytatódik, elolvasható az 50 kitörölhetetlen bűntény című, hamarosan jelenő könyvben.
(Képünk illusztráció. Fotó: Urbán Tamás/ Fortepan)
