Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

660 km út újul meg országszerte

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezeknek a projektek összértéke eléri a 87,8 milliárd forintot. Európai uniós forrásokból 2010 eleje és 2012 vége között összesen közel 438 kilométernyi régóta felújításra váró alsóbbrendű út újult meg teljes egészében. A program keretében idén már bejeződött a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl-Ménfőcsanak összekötő út 2,9 és a Pápa-Szilsárkány összekötő út 3,2, illetve a Komárom-Esztergom megyei Tata-Győr összekötő út 15,3 kilométeres szakaszának felújítása is. Összességében tehát az év első felében 59,4 kilométernyi alsóbbrendű út teljes körű rekonstrukciója valósult meg, több mint 6,5 milliárd forint értékben. Ezen kívül összesen mintegy 400 kilométernyi szakasz felújításán már javában dolgoznak a kivitelezők. 

2013-ban ennek a felújítási hossznak a több mint másfélszerese valósul meg, vagyis összességében idén a tervek szerint mintegy 660 kilométernyi mellékút rekonstrukcióját hajtja végre projektgazdaként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, összesen 87,8 milliárd forintnyi forrásból.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és karbantartási munkáin, tehát a kátyúzási feladatok ellátásán túli projektek esetében az egyes útszakaszoknál a teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, külterületi szakaszokon az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek rendbehozatalát is. A projektek megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is mérhető rövidülés keletkezik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz azért, hogy Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében felújított útszakaszok hosszú távon is kiváló állapotban maradhassanak. A sikeres projektzárásokat követő 5 éven át a felújított útszakaszok kiemelt figyelmet élveznek mind a társaság, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökségek által.