Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A híres Panorama című BBC-műsor 1995-ös felvételén beszélt először Diana hercegnő nyíltan szeretőjéről, a királyi család felé irányuló ellenszenvéről vagy saját mentális problémáiról. A nézettségi rekordot hozó interjú akkor óriási port kavart, és ma is hivatkozási pontnak számít, ám a felvételtől immár hivatalosan is elzárkózik a BBC.

A régóta vitatott interjú előzményeit vizsgáló független nyomozás ugyanis bebizonyította, hogy az interjút készítő Martin Bashir hamisított dokumentumokkal férkőzött Diana és testvére, Earl Spencer bizalmába. 
Bashir többek között azt bizonygatta a hamis banki iratokkal, hogy az udvar tagjai a titkoszolgálatoknak adnak ki infókat a hercegnőről, és hogy Diana leveleit, telefonhívásait és mozgását is folyamatosan figyelik. Bashirt már 1996-ban kérdőre vonta a BBC vezetése, de akkor megúszta az ügyet.
Bashir többek között az interjú előtt arról is győzködte Dianát, hogy fiai dadusával, Tiggy Legge-Bourke-kal is viszonya volt Károly hercegnek. Legge-Bourke rágalmazás miatt indított pert az ügyben, amit meg is nyert most csütörtökön.
A BBC igazgatója Tim Davie az ítélet kimondása után azonnal nyílt bocsánatkérést intézett Károly herceg és fiai, Vilmos és Harry felé. Davie szerint a független viszgálat bebizonyította, hogy Dianát megtévesztették egy olyan interjú előtt, amely a királyi család további életére is kihatott.
A BBC vezetője szerint az interjúval a nézőket is becsapták és több alapvető újságíró-etikai szabályt is megsértettek. Épp ezért a BBC soha többé nem adja le egészben az interjút és külső fél számára sem értékesíti tovább a felvételt. Egyedi esetekben, amikor újságírói vagy történelmi szempontok indokolják,  rövid részleteket még közölhetnek a jövőben a felvételből, de csak úgy, ha a nézőket tájékoztatják a felvételt megelőző csalásokról.