Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Győri Egyházmegyei Karitász a jövő nemzedékek iránti felelősségtől vezérelve, a közösségi
szolgálat kapcsán vele együttműködő iskolákban idén felvilágosító előadássorozatba kezdett
a diákok internet-tudatosságának növelése érdekében.

Az együttműködés keretében dr.Baracsi Katalin internetjogász tartott interaktív foglalkozást a győri
Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, illetve az Audi
Hungária Általános Művelődési Központban. Az alsós diákok körében megtartott előadások
fő célja a gyerekek médiatudatosságának növelése, a digitalizáció veszélyeinek tudatosítása,
illetve az internetbiztonsági ismeretek bővítése volt.

Reméljük, hogy további előadások és foglalkozások révén segíteni tudják a fiatal generációk tudatosabb médiahasználatát, így megelőzhetjük áldozattá válásukat, s többeket közülük majdan akár önkénteseik között is köszönthetnek.

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász