A Győri Atlétikai Club evezős szakosztálya csütörtökön hivatalosan is fellebbezett a Magyar Evezős Szövetség Óvási Bizottságának döntése ellen, amely megsemmisítette a csapat egyik nagyszerű futamgyőzelmét.
A közleményben ez olvasható:
„A csapatunk – Glázer Márió, Szőllősi Balázs, Barabás Márk és Fehérvári Eszter – fantasztikus teljesítményt nyújtott a pályán. A verseny napján sajnos egyik sportolónk, Tóth Dániel váratlan betegsége miatt nem tudott rajthoz állni – neki innen is mielőbbi jobbulást kívánunk! A csapat érdekeit szem előtt tartva, cseréltük le a beteg sportolót klubunk másik versenyzőjére, Fehérvári Eszterre, aki nagyszerűen helyt állt férfiak között is.
A futam után a Ferencvárosi Evezős Club óvást nyújtott be ellenünk, amelynek nyomán a versenybíróság óvási bizottsága a mi csapatunk eredményét törölte. Klubunk képviseletében dr. Alföldi Zoltán készítette el és nyújtotta be hivatalos fellebbezésünket, kiállva amellett, hogy döntésünk és győzelmünk a hazai és a nemzetközi szabályoknak is megfelelt. Büszkék vagyunk sportolóinkra, akik a nehéz helyzetben is összefogtak, küzdöttek és a fair play szellemében versenyeztek. Mi hiszünk abban, hogy a pályán mindig a teljesítmény számít, és a csapat ereje mindennél fontosabb!”
(Fotó, forrás: GYAC)