Nap, mint nap a gyerekekkel játszik, homokvárat épít és birkózik velük, vagy épp azért növeszti meg hosszabbra a haját, hogy a lányok be tudják fonni. Azon nem lepődünk meg, ha egy férfi jól veszi az akadályokat a gyermeknevelésben az apa szerepben, de ha pedagógusként, vagy jobban mondva óvó bácsiként, akkor úgy gondolom, sokan felkapjuk a fejünket.
Magyarországon körülbelül 70 főre tehető az aktívan dolgozó óvó bácsik száma, közülük egy, Győrtől pár kilométerre Tényőn foglalkozik a gyermekekkel. Dömötör Marcell, vagy ahogy ovisai szólítják: Marci bácsi már tizenéves korában egyházi táborokban segédkezett, majd szervezőként is helytállt, végül pedig megfogalmazódott benne a gondolat, hogy a pedagógusi pályát választja.
Dömötör Marcell: Középiskola 10. osztályában úgy gondoltam, hogy majd matematika-fizika, vagy informatika tanár, esetleg gépészmérnök szeretnék lenni. Teljesen megváltozott a véleményem a jövőmmel kapcsolatban: eldöntöttem, hogy nem tanár, hanem óvó bácsi leszek, mert én nem tanítani, hanem nevelni szeretnék.
Hogy fogadta a szűkebb környezeted, hogy ezt a nem mindennapi pályát szeretnéd választani?
Nagyon vegyesek voltak az érzelmek. Otthon eleinte nem nagyon preferálták az ötletet, mert azt mindenki jól tudja, hogy az óvodapedagógia nem a megélhetésről szól, főleg egy férfi szemében, mint esetleges családfenntartó. De én erre nem úgy gondolok, mint munkahely, hanem mint hivatás. Nekem a hivatástudatom sokkal erősebb annál, hogy a pénzt nézzem. Visszatérve a kérdésre, a barátaim közül sokan mellém álltak, a családban többször hangzott el a kérdés, hogy biztosan ezt akarom-e csinálni.
Sopronban, a Benedek Elek Pedagógiai Karon tanultál és itt is szerezted meg a diplomád. Hogy érkezik meg az egyetem első napjára a sok leendő óvónő közé egy férfi? Hogy fogadtak?
Már a beiratkozás is érdekes volt, meglepetésemre egy másik fiatal srác is volt a szakon kezdetben, bár Ő aztán az első év után otthagyta az egyetemet. A lányok örültek neki, nem gondolták, hogy van egy srác is, aki ezt bevállalja és megpróbálja a pedagógusi pályát. Azonban nagyon sokan nem vettek komolyan, azt gondolták, hogy biztosan csak a sok lány miatt vagyok itt. Ezt addig sokszor meg is kaptam, míg el nem kezdődtek a gyakorlati képzések. Amikor látták, hogy erre tényleg úgy gondol, mint hivatás, akkor viszont már nem voltak kétségek. Eleinte az oktatók is érdekesen fogadtak, de megértem, mert ha belegondolunk, volt 150 lány, meg a Marci. Volt egy oktatóm, aki mindig úgy kezdte az előadásait az egyetemen, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uram!…” Nekem emiatt aztán minden előadáson ott kellett lennem, mert egyből kiszúrták, ha nem jelentem meg.
Ha jól tudom az egyetemi éved alatt sokat dolgoztál is. Soha nem bizonytalanodtál el a három év alatt abban, hogy óvóbácsi legyél?
Az egyetem mellett volt időm, és elmentem különböző területekre dolgozni. Az évek alatt megcsináltam nagyon sok jogosítványt is, mert nekem egy másik szakma felé is húz a szívem, ez az autóvezető oktatói. Ez édesapámnak köszönhető, mert ő is ebben a szakmában mozog. Volt olyan mikor busszal, vagy épp teherautóval fuvaroztam, tehát sok területet kipróbáltam, de végül maradt az óvodapedagógia. Így Győrben az Apor oviban kezdtem a pályafutásom, ahol akkor nagyon jó csapatba kerültem, jó vezetőkkel. Nagyon jó alapot adott nekem az itt töltött két év. Bár az egy nagy óvoda, majd 30 kolléganőről beszélhetünk, de nagyon jól fogadott a társaság, jól éreztem magam. Végül aztán közel egy éve tovább álltam és most Tényőn dolgozom.
Tényőn is egyedüli férfiként dolgozol az oviba. Hogy fogadtak a kollégák és szülők?
Soha nem volt negatív tapasztalatom a kollegákkal, sőt nagyon vártak. A szülőknél éreztem inkább, hogy eleinte kissé távolságtartóak amiatt, hogy férfi vagyok. Szerencsére könnyen feloszlattam a bizalmatlanságot, és mára úgy érzem, néha könnyebb férfiként kommunikálnom a szülőkkel, mint néhány óvónőnek. Szerintem én, mint férfi sokszor másképp látom a dolgokat. De ez gyakran így van a gyerekekkel is, megengedőbb vagyok egy-egy játék kapcsán. De persze ha szigorról van szó, akkor, ha megemelem a hangom az hangzatosabb és mélyebb. Egyébként összehasonlítani sem tudom a két óvodát, ahol eddig és jelenleg is dolgozom.
Ezt, hogy érted?
A tényői oviban a gyerekek olyanok, mint a kis indiánok, állandóan fúrnak, faragnak, rohangálnak, kúsznak-másznak, bogarakat gyűjtenek, összehasonlíthatatlan a kettő. Én velük éreztem azt, hogy ez a környezet jobban passzol hozzám. Nagyon sokat játszom velük. Így, hogy van óvóbácsi, lehet a fiúkkal focizni, labdázni. Éppen a napokban hívtak a gyerekek homokozni, hogy építsünk egy nagy vulkánt.
Szívesen állsz be a gyerkőcök közé játszani?
Persze, vannak gyerekek, akik kézen fognak, hogy gyere, Marci bácsi játssz velünk! De nem csak a fiúkkal jövök ki jól, például a lányok sokszor befonják a hajam, vagy épp sütünk-főzünk együtt a babaszobában. A gyerekekkel mindkét munkahelyen sokat fodrászkodunk. Én mindig rövid hajú fiú voltam, de az utóbbi egy évben megnövesztettem a hajam, többek között azért is, hogy a gyerekekkel tudjak fodrászkodni. Ilyenkor csatok lógnak ki a fejemből, fésülködés van, hajfestés, de erre mindig nagyon boldogan gondolok vissza. Nem vagyok ellenére ezeknek, mert ilyenkor egy kicsit gyereknek érezhetem magam újra. Én úgy gondolom ilyen téren örök gyerek/fiatal maradok, és persze az a hála és az a szeretet, amit a gyerekektől kapok az semmivel sem ér fel, ezért érdemes ebben a szakmában dolgozni.
Óvodapedagógusként milyen ambícióid vannak a pályán?
Ahogy mondtam az óvodapedagógusi pálya nem a pénzszerzésről szól, hanem a hivatásról. Szeretném majd elvégezni az óvodavezetőit és az autóvezető oktatóit, és úgy gondolom, hogy a kettőt együtt majd tudom űzni. Talán időben és energiában is bírni fogom. Azt nem tagadom, hogy az az álmom, hogy egyszer majd óvodavezető lehessek egy hasonló kaliberű óvodában.
