Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legtöbben kedveljük a szobanövényeket, hiszen egy darabka természetet tudunk csempészni velük a négy fal közé, de azt tudtad, hogy némelyikük kettős feladatot lát el? A szobanövények nemcsak a szemünket gyönyörködtetik, hanem lakásunk levegőjét is megtisztítják a szennyező anyagoktól, többek között a benzoltól, a formaldehidtől és a triklór-etiléntől (ezek gyakran megtalálhatók a bútorokban).

A NASA által végzett kutatások arra is rámutattak, hogy az alacsony fényigényű növények még jobban jeleskednek a levegő tisztításában.

Vitorlavirág

Tökéletes növény azoknak, akik szeretik a virágcsokrokat, de nem kedvelik a velük járó vesződséget. Ez a növény ugyanis folyamatosan gyönyörű fehér virágokat hoz, emellett pedig nagyon hatékonyan távolítja el a szennyező anyagokat a levegőből.

Rákvirág

A népszerű szobanövény jól tisztítja a levegőt, gondozása pedig különösen egyszerű. Kezdő kertészeknek különösen ajánlott, mivel a kevés fényt, a száraz levegőt és a vízhiányt egyaránt jól viseli. A legjobb pedig, hogy megköti a levegőben található benzolt és formaldehidet.

Zöldike

A lecsüngő levelű növényt gyakran helyezik csüngő kaspóba, mert így mutat a legjobban. Eltávolítja a xilolt és a toluolt a levegőből, ráadásul a házi kedvencekre nézve is teljesen biztonságos.

Szobai futóka

Az erőteljes növény leveleinek hátulján sárga cirmos mintázat található. Jó szolgálatot tesz a garázsbejárók környékén, mivel megköti a szén-monoxidot és a benzolt

Szobapáfrány

Háziállatok mellé ez a növény is ideális választás, mivel nem tartalmaz mérgező anyagokat. Imádja a párát, ezért fürdőszobában nagyon jól érzi magát. Gondozása kicsit bonyolultabb, de kárpótlásul tollhoz hasonló, élénkzöld leveleivel örvendeztet meg bennünket. Megköti a formaldehidet, a xilolt és a toluolt a levegőből.

Krizantém 

Bár valójában nem szobanövény, a krizantém nem maradhat ki ebből a felsorolásból, mert a legtöbb méreganyagot hatékonyan megköti a levegőből.