Kezdőlap LIFE MAGAZIN Család-gyerek

A mobil a gyerek kezébe meddig nem való?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy brit tanulmány szerint a legtöbb szülő úgy gondolja, hogy a gyermekek 11 évesen már kaphatnak mobiltelefont, de az internetet csak felügyelet mellett használhatják egészen 13 éves korukig.

A felmérésben ezer szülő vett részt, akik gyermekeik és az otthon található okos eszközök kapcsolatáról nyilatkoztak.

A szülők abban egyetértettek, hogy a gyermekek nem használhatják a közösségi média felületeit egészen tini korukig. A legtöbben nem engedik meg kisiskolás gyereküknek letölteni a Tik Tok, az Instagram vagy a Snapchat alkalmazást.

Annak ellenére, hogy úgy gondolják, 11 éves kor előtt gyermek még nem elég érett az okostelefon használatához, a szülők 49 százaléka bevallotta, hogy saját gyerkőcének már 8 évesen volt mobilja. Az anyukákat és apukákat a legtöbb tini azzal győzi meg, hogy csak így tudják bárhol és bármikor elérni őket, valamint bedobják a már jól bevált érvet, miszerint az osztályban már mindenkinek van.

Meglepő, hogy a szülők egyik leggyakoribb félelme, hogy csemetéjük túl sok információt oszt meg a nagyvilággal. A megkérdezettek 67 százaléka retteg attól, hogy a gyerekek az interneten teregetik ki az otthoni szennyest.