Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A vasárnap különleges lesz az állatmenhelyen

Vasárnap tartják az Állatok Világnapját, október 5-én különleges családi programmal várják az állatbarátokat a Győri Állatmenhelyen.

Az Állatok Világnapja alkalmából október 5-én, vasárnap 9-től délután 2a Győri Állatmenhely is különleges családi programmal készül – tájékoztat a város hivatalos portálja, a gyor.hu. „A rendezvény célja, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújtson, miközben felhívja a figyelmet az állatok szeretetére, védelmére és a felelős állattartás fontosságára.”

A nap folyamán a látogatók részt vehetnek kutyasétáltatáson, amelyhez folyamatosan biztosítanak négylábú társat a menhely lakói közül. A cicabarátokat a teljes nyitvatartás alatt várja a cicaház, ahol személyesen is megismerkedhetnek az örökbefogadásra váró kedvencekkel. A gyerekeket játékok, meglepetések és sok közös program várja, így a család minden tagja találhat magának izgalmas elfoglaltságot.

A munka mögött álló Emberek az Állatokért Alapítvány persze csak úgy tudja év közben is teljesíteni küldetését, ha adományainkkal mi is hozzájárulunk az állatok védelméhez, gondozásához. Most is fogadják az adományokat az eseményen, amire a legnagyobb szükségünk van:

  • Macskaalom
  • Domestos, Flóraszept
  •  papírtörlő
  • kukazsák (kicsi, közepes, nagy)
  • felmosószett
  •  partvis, seprű
  • cicáknak alutasakos eledel
  • jobb minőségű konzervek és tápok cicáknak és kutyáknak egyaránt (junior, adult)
  • pléd, törölköző, ágynemű, lepedő, takaró (ami nem tollal töltött), kisebb szőnyeg.

A redezvényen ott lesz az állatorvos dr. Parcsami András is, akivel kötetlenül lehet beszélgetni, tudunk tőle kérdezni.

Az esemény Facebook oldala itt érhető el: https://www.facebook.com/events/663532086341227/

Kép: Győri Állatmenhely