Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A javaslat szerint jöhet a maszkviselés, a védettségi igazolások fokozott ellenőrzése

Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szakértők szakmai véleménye alapján állásfoglalást tett közzé a koronavírus járvány negyedik hullámával kapcsolatosan.

Javaslata szerint meg kell követelni a zárt térben való maszkviselést, valamint nagyobb rendezvények esetén a védettségi igazolványok szigorú ellenőrzését.

"A környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal."

Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást!

A védőoltások a járvány elleni védekezés legfontosabb eszközei, jelen tudásunk szerint hatásosak és biztonságosak. A világ számos országából érkező beszámolók arról adnak hírt, hogy a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90%-a az oltatlanok közül kerül ki.

Kinek javasolja Freund Tamás a harmadik oltást?

A Magyarországon már elérhető harmadik oltás a szakmai közlemények alapján jelenleg azoknak javasolja, akiknek szervezetében nem mutatható ki ellenanyag. Ennek vizsgálata kiemelten fontos a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett (pl. egészségügyben dolgozó, közszolgálatot ellátó) állampolgárok esetében.

Fiatalok oltása

Freund Tamás sajtónyilatkozatában elmondta, fontosnak tartja, hogy a 12–18 éves korosztály tagjai is megkapják a COVID-19 elleni védőoltást (jelenleg a Pfizer és a Moderna vakcinája már megkapta az erre vonatkozó engedélyt). Mivel a fiatalabbak körében is előfordulnak súlyos, esetenként hosszú távú károsodást okozó kórképek, ennek a kérdésnek fokozott figyelmet kell szentelni. Egyetért az iskolákban elindított oltási kampánnyal, és azt támogatja azt.

"AKormánynak javasoljuk, mindent tegyen meg annak érdekében, hogy minél több magyar állampolgár megkapja az engedélyezett vakcinák megfelelő adagjait, és így sikerüljön a járvány következő hullámát megelőzni."

Fotó forrás: blikk, pexels