Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Ma már elképzelni sem tudjuk az életünket nélkülük. Naponta több millió alkalommal szaladnak át a telefonunk képernyőjén, de nem volt ez mindig így. Összeszedtük nektek az emojik életének legfontosabb állomásait.

Idén lesz 160 éve, hogy nyomtatásban lehozta Abraham Lincoln beszédének a leírását a The New York Times. Az 1862-ben megjelent cikkben megjelent hibának köszönhetjük az első 🙂 jelet. Bár csak egy sajtó hibáról beszélünk, a szöveg környezetnek köszönhetően azt gondolták az olvasók, hogy szándékos volt a használata.

Az emojik történetének következő állomása az 1881-ben a Puck című humormagazinban tipográfiai művészet címen megjelent írógépen készült kép, mely így nézett ki.

 
Bár ezek a jelek már nagyban hasonlítanak a későbbi emojikhoz, elterjedésük még közel 100 évet várat magára.

A híres Smiley egyáltalán nem köthető sem a számítógéphez sem az írott szövegekhez. A leghíresebb emojink Harvey Ballt grafikus nevéhez fűződik, aki 1963-ban egy amerikai cég megbízásából készítette el az azóta egész világon ismert jelét. A cég először saját dolgozóinak adott közel 100 db a grafikából készült kitűzőt. 1971-re azonban már 50 millió ilyen kitűzőt rendeltek világszerte. Ezzel indult világhódító útjára az egyik legelterjedtebb hangulatjelünk.

Az írott emojik közel 100 évig feledésbe merültek. 1982 szeptemberében a Carnegie Mellon egyetem tudósainak javaslatára, az intézet belső hálózatán kezdték el használni az emojikat, hogy segítsék az írásos kommunikáció érzelmi értelmezését. Az úgynevezett “viccjelzőket” arra használták, hogy segítse az írott kommunikáció értelmezését, a szarkasztikus megjegyzéseket.  
Az ezredforduló környékén 1999 februárjában a mobilpiac gyártói elköteleződtek, hogy fejlesztik a mobil platformokat. Shigetaka Kurita japán művész 1765 hangulatjelet rendezett össze, melyeket a két mobil közötti kommunikációhoz igazított.
4 év kellett ahhoz, hogy a Microsoft 2003-ban felismerje, hogy neki is csatlakoznia kell az emojik világához. Először az MSN Messenger kapta meg az első 30 hivatalos hangulatjelet. 
2007-ben a Google is felzárkózott a felhasználói igényekhez és beépítették az emojikat a Gmail felületébe.
Végül 2017-ben már naponta megközelítőleg 60 millió emojit használtunk a szövegeinkben. A Messengeren átlagosan 5 millió alkalommal ütjük le őket minden nap. 2017. július 17. óta pedig ünnepelhetjük is őket az emojik világnapján!
2017 igazán nagy év volt az emojiknak, hiszen még Hollywoodot is bevették. Július 23-án animációs filmet mutattak be, mely  az emojik kalandjairól szólt a mozifilm címe, Emoji Movie. A siker sem maradt el, hiszen 200 millió dollárt is meghaladta a film bevétele.

És hogy miért használjuk őket ilyen szivesen? Mert leegyszerűsítik az írott kommunikációnkat, segítenek az adott pillanat érzéseit megmutatni másoknak, akár több 1000 km távolságban is. 
Egy jól elhelyezett szivecske, vagy smiley néha többet mond, mint 100 leírt szó. Már el sem tudjuk képzelni a hétköznapjainkat nélkülük.