„Az idei szezon lesz az utolsó nekem, ezért elég nagy tervekkel vágok neki” – nyilatkozta a Handballexpert szakportálon a hetvenszeres válogatott jobbátlövő.
Hozzátette: az MKS Lublin színeiben három aranyéremmel, vagyis a lengyel szuperkupa, a bajnokság és a kupa megnyerésével szeretne búcsúzni, az Európa-ligában pedig minél tovább menetelni.
A nyári alapozást sérülés miatt nem kezdhette el csapatával és a debreceni felkészülési tornán sem léphet pályára, mert az előző szezonban, a Lengyel Kupa döntőjében 13 centiméter hosszan, részlegesen elszakadt a combizma.
"Nyáron próbáltam nem erőltetni a lábamat. A múlt héten kezdtem el futni, a héten pedig a kézilabdaspecifikus mozgásokat" – mondta.
Planéta hetven mérkőzésen 91 gólt szerzett a válogatottban, amellyel részt vett két világ- és három Európa-bajnokságon. Korábban szerepelt a Győr, a Veszprém, a német Thüringer HC, a francia Chambray Touraine, illetve a Debrecen együttesében. A Bajnokok Ligájában két ezüstérmet szerzett, négyszeres magyar bajnoknak, ötszörös Magyar Kupa-győztesnek, német szuperkupa-győztesnek és német bajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát.
Fotó: DVSC