Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június második felében, 17 és 28 között látható az összes bolygó az égen. Ez az esemény nagyon ritka, mert utoljára ezer éve volt ilyen és legközelebb is majd ötszáz év múlva lesz.

Mit jelent ez a mi életünkben?

Valószínűleg semmit. Vegyük például az Újholdat, ami egy nagyon erőteljes esemény minden hónapban és mit látunk belőle? Semmit! Hiszen a Nap és a Hold ilyenkor együtt áll, azaz jegy és fok pontosan ugyanott helyezkedik el, ezért teljesen eltakarják egymást. A Hold nem tudja visszaverni a Nap fényét, hiszen az ott sunyít a háta mögött. Ha ebből a jelenségből indulunk ki, akkor rögtön le lehet vonni azt a logikus következtetést, hogy ha minden bolygó látszik az égen, akkor bizony senki nem áll együtt senkivel. 

Ettől persze izgalmas lehet kémlelni az eget és felfedezni, melyik kis távoli pont is a Vénusz például. Ez az esemény tehát inkább látványos, de nem különösebben erőteljes dolog.