Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy ékszer miatt nem lett érmes a magyar csapat.

A magyar gyorskorcsolya vegyesváltó biztos érmesnek tűnt a Világkupán. A 2000 méteres szám döntőjében azonban baleset történt: a befejező ember, Liu Shaolin Sándor váratlanul elesett a jégen.

Egy karlánc volt a bűnös

Bár sokan látták, amint a versenyző nagyot esik, de az okáról nem tudtak. Egy rivális csapat egyik tagjának karjáról leesett ezüst láncban akadt el a magyar versenyző korcsolyája, mely hatalmas bukást eredményezett.

Nem volt még ilyen eset

A bírók nem találkoztak még ilyen esettel, ezért nem született semmi döntés azzal kapcsolatban legyen-e következménye az történteknek. Eddig nem volt hasonlóra példa, ezért nem is szabályozták a sportolók öltözékét, kiegészítőit.

„Mostantól tizenöt karkötővel fogok felmenni korcsolyázni, és majd dobálgatom. Nem tudom, hogyan lehetett nem döntést hozni. Egy negyed- vagy egy elődöntőben biztosan továbbjuttatás lett volna, nem tudom, hogy a döntőben mi a szabály, ha kizárták volna őket, akkor sem jártunk volna jobban, de legalább lett volna valamilyen következménye. Igazából ez bosszant kicsit, mert akár a lábamat is eltörhettem volna”

– fakadt ki Liu Shaolin Sándor a baleset után.

A magyar szövetség ugyan nem óvta meg hivatalosan a történteket, de a nemzetközi szervezet felé jelezni fogja felháborodását és kérni fogja, hogy tegyenek valamit a hasonló balesetek elkerüléséért.

A karkötő gazdája azóta sem jelentkezett az ékszerért…

Képek: ripost.hu