Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A The Munsters egy 1964-1966 között futó vígjátéksorozat volt, amelynek középpontjában egy szörnycsalád állt és már csak emiatt is sokan az Addams Family-hez hasonlították. A sorozatból most Rob Zombie készített filmet, amelynek premierje még idén várható és a zenész-rendező szerint ez egy sokkal családbarátabb produkció lesz, mint a korábbi horrorjai.

 

Lily Munster szerepében Rob feleségét, Sheri Moon Zombie-t láthatjuk, de rajta kívül feltűnik még Jeff Daniel Phillips, Daniel Roebuck, Richard Brake, Catherine Schell, Dee Wallace, Cassandra "Elvira" Peterson és Jorge Garcia is, és könnyen lehet, hogy ismerős helyszíneket is felfedezünk majd a filmben, ugyanis a forgatás Budapesten zajlott. Zombie ígérete szerint a remake maximálisan hozza majd az eredeti sorozat és a 60-as évekbeli televíziózás varázsát, és az első rövid előzetes is ezt a hangulatot tükrözi.