Kezdőlap LIFE MAGAZIN Gasztronómia

Finom – és pont

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első 15 „Vkuszno – i tocska” vasárnap fogadta a vendégeket, hétfőn pedig további félszáz étterem nyit ki újra ott, ahol korábban az "arany" M betűs cégér alatt árulták a kólát, a húspogácsát és az amerikai multi jellegzetes desszertjeit.

Oleg Parojev a cég vezérigazgatója közölte: az étlapról lekerült a BigMac és a McFlurry fagylalt, mert ezeket a fogyasztó a McDonald's márkához köti, egyúttal megígérte, hogy „méltó módon” fogják helyettesíteni a kieső termékeket. 

A kínálat mellett az éttermek száma is bővülni fog, a tervek szerint hetente 40-50 új egység nyílik majd, a cél pedig az, hogy a kínálat "megfizethetően maradjon finom". A cég igyekszik megőrizni a korábbi megszokott hangulatot, ugyanakkor eltávolít mindent, ami a McDonald'sra utal. Természetesen megújult a logó is: a hasábburgonyát jelképező sárga vonást és egy hamburgert szimbolizáló narancsszínű korongot ábrázol csütörtökön mutatták be. 

A McDonald's március 14-én függesztette fel tevékenységét Oroszországban az ukrajnai "különleges hadművelet" miatt, két nappal később pedig bejelentette, hogy elhagyja az orosz piacot és eladja az országban lévő eszközeit. Pénzügyi jelentésük szerint a kivonulás 127 millió dollár veszteséget jelentett számukra. 

A McDonald's első üzlete 1990 januárjában nyitott meg az akkori Szovjetunióban, a moszkvai Puskin téren; ott, ahol mostantól egy „Vkuszno – i tocska”  várja a vendégeket.