Különleges eszköz segíti a szakemberek munkáját a vízbe került szennyeződések eltávolításában Győr-Moson-Sopron megyében. A berendezés működését az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mutatta be gönyűi üzemében. A katasztrófavédelemmel tartott közös eseményen azt is gyakorolták, milyen hatékonyan tudnak együttműködni a kármentesítésben résztvevők, illetve ki, hogyan tudná ellátni a feladatát éles helyzetben. Elhangzott az is, idén már több mint 70 alkalommal kellett beavatkoznia a vízügynek, a legnagyobb feladatot a Concó-patakba jutott szennyvíziszap eltávolítása adta.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Széchenyi-egyetem: tudatosan használjuk az MI-t!
A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa nemrég elfogadta az intézmény átfogó mesterségesintelligencia-szabályozási keretrendszerét. Az ötpilléres stratégia a technológiát nem elszigetelt eszközként kezeli, hanem az...





