Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Díszdiplomák és fogadalomtétel az óvári karon

Több mint ötszáz elsőéves kezdte meg tanulmányait a napokban a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán. A tanévnyitó ünnepségen rangos díjakat és díszdiplomákat adtak át.

Egykori és jelenlegi hallgatók együtt indították a 2025–2026-os tanévet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán. Az ünnepségen az elsőévesek és a kitüntetettek mellett kiemelt szerepet kaptak a diplomájukat 50, 60 és 65 évvel ezelőtt kézhez kapó öregdiákok is, akiket díszoklevéllel köszöntöttek – adta hírül az egyetem.

Dr. Tóth Tamás dékán beszédében kiemelte, hogy az elmúlt három évben folyamatosan emelkedett a karra felvett hallgatók száma: két éve 43, tavaly közel 65, idén pedig újabb 21 százalékos növekedést ért el az elsőévesek létszáma. Mint mondta: az agrár- és élelmiszerképzéseink iránti érdeklődés dinamikusan nő: a mezőgazdasági, élelmiszermérnöki, állattenyésztő mérnöki, agrár- és üzleti digitalizáció alapképzési szakok mellett az osztatlan agrármérnöki képzés is népszerű, erősödnek többek között a műszaki képzések is.

Mosonmagyaróvár polgármestere, Szabó Miklós örömét fejezte ki, hogy az évtizedekkel ezelőtt végzett egykori gazdászhallgatók is szerepet kapnak az évnyitón, ami a múlt és a jelen összekapcsolódását jelképezi.

Az elsőévesek fogadalomtétele után átadták a díszokleveleket azoknak a szakembereknek, akik évtizedekkel ezelőtt végeztek a karon, tisztelettel adózva pályafutásuk előtt és példát állítva a fiatal generáció elé. A díszdiplomások nevében dr. Baintner Ferenc gyémántdiplomás agrármérnök beszédében hálásan emlékezett az óvári évekre, és kitért az elmúlt 60 év agráriumban bekövetkezett változásainak hatásaira is.

Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvár Kar vezetősége és az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöksége javaslatára Wittmann Antal-díjban részesült dr. Gergely István. Az 1975-ben végzett agrármérnök közel öt évtizedes szakmai, tudományos és közéleti tevékenységével magas színvonalon szolgálta a növénytermesztés-tudomány oktatásának és kutatásának fejlődését, széles körű tevékenységével pedig nagyban hozzájárult a kar szakmai színvonalának, tudományos rangjának és elismertségének növeléséhez.

Az Albert Kázmér-díjat Bakos István Attila 2001-ben végzett agrármérnök vehette át, aki több mint húsz éve dolgozik a hazai agrárium élvonalában, és ez idő alatt számos meghatározó agrárvállalat vezetőjeként járult hozzá a magyar mezőgazdaság fejlődéséhez. Jelenleg a Bonafarm Mezőgazdaság termelési igazgatója, valamint az Agroprodukt Zrt. vezérigazgatója. A szakember a kar elkötelezett támogatója és együttműködő partnere, aki példaértékű módon járul hozzá az agrár-felsőoktatás és a vállalati szféra közötti kapcsolat erősítéséhez.

Az ünnepség zárásaként az államalapítás ünnepének alkalmából kitüntetést átvett személyek is gratulációban részesültek, így dr. Kiss Attila innovációs dékánhelyettes, dr. Unger András egyetemi docens, dr. Prutkay János óvári gazdász, a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. nyugalmazott igazgatója, Légrády Gábor agrármérnök, valamint dr. Orbán József Leventéné, az Állattudományi Tanszék egykori oktatója.

(Fotó: Adorján András/ sze.hu)