Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Durván meglódult a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 1 millió utast szolgáltak ki májusban, amivel megdőlt a járvány utáni csúcs.

Az utasforgalom 1130 (!), míg az idei első hónapban kezelt 84 ezer tonnányi légi áru 17 százalékos emelkedés 2021 azonos időszakához képest – közölte a Budapest Airport. A legtöbben Londonba, Párizsba, Tel-Avivba, Amsterdamba, Frankfurtba utaztak, de Barcelona és München is ott volt a legkedveltebb úticélok között. 

Az eredményhez hozzájárulhatott az is, hogy júniusban több újítást vezettek be: érvényes beszállókártyával például a Wizzair, az Air France-KLM, a Norwegian és az Aegean légitársaságok utasai a budapesti Kálvin téren poggyászfeladót vehetnek igénybe. 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről jelenleg 114 város 125 légi kikötőjébe lehet utazni 34 légitársaság gépein. Indult több új járat is, így júniustól el lehet repülni Törökország harmadik legnagyobb városába, Izmirbe, illetve New York ismét közvetlenül érhető el a magyar fővárosból.