Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A jelentések szerint szárnyal a butatelefon-piac, ugyanis a Z generáció tagjai egyre többször vágynak digitális detoxra, illetve sokallják a félmillió forintos árakat egy új készülékre (fél)évenként.

Az okostelefonok térhódítása valamikor a 2007-es években kezdődött, amikor Steve Jobs a színpadon állva egy lapos, nagy képernyős miniszámítógépet tárt a világ elé, miközben hangoztatta, hogy az Apple nem számítástechnikai eszközöket gyárt, hanem álmokat.

15 év alatt azonban sokat változott a világ, a mobilok egyre nagyobb tudásra tettek szert, így napjainkban már nem számít újdonságnak, hogy egyetlen eszköz lehet az ébresztőóránk, a naptárunk, a térképünk, a pénztárcánk és a kapcsolattartási eszközünk.

Ám az okostelefonok mindemellett egyre drágábbak lettek, miközben jóval gyorsabban avulnak el és mennek tönkre, mint másfél évtizede, a kutatások pedig azt bizonyítják, hogy ebből sokaknak elege lett, így szívesen térnek vissza a nyomógombos változatokhoz.

Egy 2019-es indiai felmérés alapján úgy becsülték, a butatelefonok eladása 400 millióról egymilliárdra fog növekedni két év alatt, a jelenlegi tendenciák pedig azt mutatják, hogy nagyon is igazuk volt.

A nyomógombos, hagyományos mobilokra vonatkozó Google-keresések száma 89 százalékkal nőtt 2018 és 2021 között, emellett az Egyesült Királyságban már minden 10. mobil butatelefon, illetve tavaly 12,5 százalékos csökkenés mutatkozott meg az okostelefonok eladásaiban 2020-hoz képest.

Ezt a változást egyrészt a pandémia számlájára írták, másrészt a Z generációs fiatalok digitális detox iránti növekvő igényeinek, továbbá az áremelkedések és az adatlopásoktól való fokozódó félelem is ezt erősítette fel.

A trend már Magyarországon is megjelent, amelyet a Telekom és a Yettel adatai is alátámasztanak, ugyanis az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedtek a nyomógombos, hagyományos telefonokra vonatkozó eladások, hiszen a mai butatelefonok már sokkal többet tudnak, mint elődeik.

Akadnak olyan típusok is, amelyek 4G hívásra és emailezésre is alkalmasak, illetve azok a készülékek, amelyek KaiOS rendszert használnak, már olyan alkalmazásokat is tudnak futtatni, mint a Google Maps és Assistant, a YouTube, a Facebook, valamint a WhatsApp.

A Google saját verziója az Android Go, amely egyszerűsített kezelőfelülettel és a legnépszerűbb alkalmazások butított verziójával rendelkezik, így egyszerűbb készülékeken is működik, a legnépszerűbb telefonok listáján pedig az Alcatel telefonok, a Nokia 225 4G, valamint a Nokia 105 is megjelent.

Emellett a trendkövetők között már olyanok is akadnak, akik ragaszkodnak a több száz dolláros készülékükhöz, azonban a mentális egészségük megóvása érdekében arra jutottak, hogy néhány gombnyomással egy pár dolláros mobil tudásszintjére korlátozzák le az eszközüket.