Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem kell rohanni, de azért figyelj!

Meghosszabbodott határidő

A Volánbusz tájékoztatja  utazóközönségét, hogy meghosszabbodik a diákigazolványok érvényessége. A jelenleg hatályos, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet értelmében, valamint az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján, a

2019/2020-as és 2020/2021-es tanévre szóló érvényesítő matricákkal ellátott diákigazolványok, illetve a 2020. november 4-én vagy azt követően,

a veszélyhelyzet megszűnéséig kiállított, illetve kiállításra kerülő, diákigazolványra való jogosultságról szóló "Igazolásokat" a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a társaság járatain és pénztáraiban érvényesnek fogadják el.