Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hónap végéig még van lehetőséged jelentkezni! A magyar kutatóűrhajós programra január végéig várják még a jelentkezőket.

Start 2024-ben 

A kiválasztott űrhajóst várhatóan 2024 első felében küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra. Sajtónyilatkozatában Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa kiemelte:

"az elektronikus toborzás oldalát eddig is már több 10 ezren látogatták meg, a jelentkezési ablakot pedig több százan megnyitották. A jelentkezőnken fontos tudni, hogy ez nem egy gombnyomással megoldható jelentkezés. Ez egy folyamat, fel kell tölteni az egészségügyi végzettséget igazoló és egyéb adatokat."

 

A kört egyre szűkítik

A jelentkezőkre először elektronikus képességfelmérés vár, ez nemcsak pszichikai, hanem szakmai képességekre is fókuszál. A szűkített 10-15 fős kört az Európai Űrügynökség vezetésével tovább tesztelik majd.

Céljuk, hogy őszre négy-öt fős kontingens álljon össze a megfelelő jelöltekből, onnan kerül ki az, akit végül felküldenek a Nemzetközi Űrállomásra.

Az Európai Űrügynökség tavaly májusában lezárt felhívására csaknem 23 600-an jelentkeztek űrhajósnak, akkor 170 magyar jelentkezett,  közülük többen tovább is jutottak. 2024 első fele továbbra is a magyar űrhajós fellövésének céldátuma azzal a kiegészítéssel, hogy az esetleg előforduló csúszások, starthalasztások miatt 2025-re tolódhat a magyar űrtúra. 

fotó: pixabay