Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Finom és diétás? Nem lehetetlen! Csak oda kell figyelni!

Nem kell kivonni semmit, csak lecserélni vagy kiegészíteni. A sima fehérliszt mellé vegyünk fehér tönköly lisztet, a cukor mellé eritritet, a savanyúságok mellé töltsük fel a hűtőt sok friss zöldséggel, és a fagyasztóban érdemes némi piros gyümölcsöt mindig tartani. Próbáljuk meg vegyesen használni őket a régi, megszokott alapanyagainkkal, mert higgyük el, sok kicsi sokra megy! A tábla csokik helyett jöhet a nagy csomag Holland kakaópor, az ízesített joghurtok helyett a natúr joghurt, és legyen otthon mindig fokhagyma, bor és citrom – a velük való ízesítés egyszerűen mindent kárpótol. A húsoknál érdemes kipróbálni a tőkehalat, a több csirkét, szerintem a fiatal bárány, a nyúlhús és a csirkemáj is nagyon jó alapanyag. A sertést, füstölteket ritkábban fogyasszuk, de ne iktassuk ki. Nem gondolom, hogy tiltott gyümölcsöt kéne kreálni bármelyik kedvencünkből is, inkább csak ritkábban fogyasszuk. Hol a trükk? Az ízesítésnél és a sütésnél. Amikor majd egy étel ízben gazdag, szaftos, ropogós és krémes lesz, eszünkbe sem fog jutni, hogy mi éppen diétázunk.

Az elmúlt évtizedekben fogyókúrák, módszerek hada érkezett meg közénk, ami vagy bevált, vagy nem. Jött a különválasztott étrend, a kenyér teljes elhagyása, a 90 napos diéta, a sok zabpehellyel, mindenmentesnek mondott, rosszízű termékekkel való kísérletezés, de mindhiába. Akkor mi a megoldás?

„Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, akár egy koldus.”

A szervezet kora délutánig aktív, ez idő alatt könnyebben megemészt bármilyen tápanyagot. Este felesleges és ártalmas terhelni nagyobb mennyiségekkel vagy fajsúlyosabb ételekkel. A gyakorlatban ez annyit tesz: nagy reggelik szendviccsel, rántottával, kolbásszal, ebédre leves főétellel, vacsorára viszont éppenhogy egy falat a nyelv alá. Ez az elmélet tudományos szempontból is megállja a helyét! A szervezetem megkapja délutánig, amire szüksége van: a hús, zöldség és gabonák által szükséges rostot, fehérjét, jó szénhidrátot, de egyáltalán nem esem kétségbe, ha hétvégén anyukám egy nagy adag rántott hússal vár, vagy egy francia krémes kerül elém. A lényeg, hogy az étkezésünk többségében finom és egészséges legyen, a csalónapokat pedig tartogassuk a hét másik felére. Miután ezzel megvagyunk, jöhet a következő stádium, hogy az alapvető élelmiszerek, mint a fehér kenyér, fehér cukor, zsíros húsok mértékét csökkentsük, vagy elhagyjuk. Így szépen lassan átcsúszunk egy egészen más gasztronómiai világba, ami sokkal változatosabbá és még élvezetesebbé teszi majd az étkezéseinket. Lássuk, miből élünk! Hoztam egy dögös kolbászos receptet és egy átkozmetikázott édességet!

Finomfőzelék debrecenivel

  • 3 szál friss sárgarépa
  • 3-4 szem újkrumpli
  • 150 g friss zöldborsó
  • 150 ml natúr görög joghurt
  • fél citrom leve, 2 nagy marék friss spenót, 1 gerezd fokhagyma
  • csipet bors, 1 kk só, 2 szál újhagyma, 2 ek olíva olaj, 1.5 ek fehér tönkölyliszt

Elkészítés

Kevés olajon megdinsztelem az aprított hagymát, újhagymát, hozzáadom a kockázott krumplit, kisebb kockákra vágott répát, majd 2 dl vízben 10 perc alatt megpárolom. Ekkor hozzáadom a zöldborsót, a spenótot, és újabb 10 percig párolom. Jöhet a habarás, a görögjoghurtban elkevert liszt, amit hőkiegyenlítéssel hozzákeverek. Lassú tűzön 5 percig főzöm, ízesítem, és debrecenit, főtt tojást sütök mellé.

Egészséges brownie

Kell annál nagyobb bizonyíték, mint hogy egy csokifaló ínyenc nem veszi észre, hogy ennek a brownienak cékla az alapja? Szerintem tökéletes sütemény született egészségesen!

  • 2 tábla étcsokoládé (60-65% kakaótartalom)
  • 150 ml kókusztejszín
  • 200 g margarin (vagy kókuszzsír)
  • 50 g őrölt mandula
  • 100 g fehér tönkölyliszt
  • 3 ek méz vagy 4 ek eritrit
  • 4 db tojás
  • 1 közepes cékla
  • 1 ek Holland kakaópor, csipet só

Elkészítés

A folyékony hozzávalókat és a kockázott friss céklát egy turmixgépben összemixelem. Amennyiben nincs mixer, akkor mindent alaposan összekeverek, a céklát viszont apróra reszelem. Megolvasztottam egy kis tálban a vajat és a csokoládét, langyosra hűtöm, és belecsurgatom a mixerbe. Hozzáadom még a száraz hozzávalókat is, azzal is összeturmixolom újra. Tejföl sűrűségű masszát kell kapnunk. Sütőpapírral bélelt 20x 25 –ös tepsibe beletöltöm, és 170 Celsius fokos sütőben 40 percig sütöm. A tetejét mandulapehellyel, mogyoróval, dióval, aszalt gyümölcsökkel lehet díszíteni sütés előtt. Szeletelni 2-3 óra múlva érdemes, mert nagyon ragacsos és szaftos a belseje.